Ókori gyilkosságra derült fény egy egyiptomi múmia korszerű vizsgálata által
2020. február 3. 15:07 Múlt-kor
2600 éves rejtélyt oldottak meg brit egyiptológusok és orvosszakértők: egy magas társadalmi státusú ókori egyiptomi nő 1834-ben Írországba került múmiájának beható vizsgálatával fény derült halálának okára.
Korábban
A kutatók január 27-én, a múmia 1835-ben történt „kibontásának” (a hagyományos pólya eltávolítása, amely a brit arisztokrácia körében népszerű szórakozás volt a 19. századi „múmiaőrület” idején) 185. évfordulóján jelentették be, hogy Takabutit halálos szúrással gyilkolták meg.
Az elemzés további titkokat is felfedett, mivel két ritka rendellenességet is felfedeztek a nő testében: a normális 32 helyett 33 foggal rendelkezett, és 26 helyett 27 gerinccsigolyával.
Takabuti az ókori Thébában (a mai Luxor) élt és halt meg, múmiája azonban a napóleoni háborúk után megindult nemzetközi múmiakereskedelem áldozatává vált, melynek során számtalan bebalzsamozott emberi maradvány hagyta el Egyiptomot.
1834-ben egy tehetős ír férfi, Thomas Greg megvásárolta és Belfastba szállíttatta a nő múmiáját, ahol aztán egy Edward Hincks nevű egyiptológus megfejtette a szarkofágon olvasható hieroglifákat.
Ezek szerint a nőt Takabutinak hívták, és férjnél volt a húszas éveiben bekövetkezett halálakor. Nagy nevű thébai családból származott, édesapja Amon napisten papja volt.
„Kibontása” óta Takabutit többször vizsgálták az évek során, azonban csak most került sor DNS-ének elemzésére és a múmia CT-vizsgálatára. A kutatók beszámolója szerint mindkét esetben meglepő eredmények születtek.
A DNS-elemzés tanúsága szerint Takabuti genetikailag közelebbi rokonságban állt az európai emberekkel, mint Egyiptom mai lakosságával.
A CT-vizsgálat azt mutatta ki, hogy a nő szíve – amelynek meglétéről eddig nem tudtak – a helyén van, és kiváló állapotban őrződött meg. E vizsgálat fedte fel halálának erőszakos okát is: sebhelyeket mutatott ki, amelyek alapján Takabutit a hátán, bal válla közelében szúrhatták meg.
„Gyakran mondják, hogy milyen békésnek tűnik, amint koporsójában nyugszik” – mondta Eileen Murphy, a Queen’s University Belfast egyetem természetes és épített környezeti tanszékének bioarcheológusa.
„Takabuti súlyos sérülést szenvedett a mellkasfala bal hátsó szakaszán” – mondta el Dr. Robert Loynes ortopédsebész, a Manchesteri egyetem orvosbiológiai egyiptológia központjának előadója. „Ez majdnem biztosan azonnali halált okozott.”
A szív megléte szintén rendkívül különleges felfedezés. Mint azt Greer Ramsey, az észak-írországi múzeumokat összefogó National Museums Northern Ireland nevű intézmény régészeti kurátora elmondta: „Annak jelentőségét, hogy megerősítést nyert: Takabuti szíve a helyén van, nem lehet alábecsülni, mivel az ókori Egyiptomban e szervet eltávolították a túlvilágon, és megmérték, hogy eldőljön, jó életet élt-e az illető. Ha túl nehéz volt, megette a démon Ammut, és a túlvilágra való út sikertelen véget ért.”
Az új elemzések általában is több fényt vetnek az egyiptomiak életére a 25. dinasztia korában – mondta Rosalie David, a Manchesteri Egyetem egyiptológusa. „E tanulmány nem csupán Takabutival, de annak a kornak a szélesebb történelmi kontextusával kapcsolatban is bővíti ismereteinket: európai származásának meglepő és fontos felfedezése lenyűgöző fényt vet az egyiptomi történelem fontos fordulópontjára.”
A kutatócsoport – melynek tagjai között vannak a National Museums Northern Ireland, a Manchesteri Egyetem, a Queen’s University Belfast egyetem és a Kingsbridge magánkórház tudósai is – jelenleg könyv formában készül összeállítani eredményeit.
Takabuti múmiája ingyenesen megtekinthető a belfasti Ulster Museum ókori egyiptomi tárlatának részeként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap