Nyolc zseni a történelemből, aki már gyermekként kivívta a világ csodálatát
2018. január 10. 14:38
Korábban
Törvénytelen leányból az egyik legnagyobb mexikói irodalmár
Az 1651-ben egy spanyol katonatiszt törvénytelen gyermekeként született Juana Inés de la Cruz Mexikóban. A kislány szinte a járással párhuzamosan tanult meg olvasni és bár nőként nem részesülhetett rendes oktatásban, hatalmas lendülettel rágta magát végig nagyapjának könyvtárán és már nyolc évesen vallási témájú verseket írt. Később autodidakta módon – állítólag mindössze 20 lecke alatt – elsajátította a latin nyelvet. Serdülőként az ókori görög filozófusok logikai műveivel foglalkozott és megtanulta aztékok navatl nyelvét is.
Műveltségére hamarosan magasabb körökben is felfigyeltek, így hamarosan a spanyol alkirály Mexikóvárosi palotájába került udvarhölgyként. Életének híres momentuma volt, amikor 17 éves korában 40 egyetemi professzor előtt tett tanúbizonyságot tudásáról, elkápráztatva őket filozófiai, matematikai és történelmi ismereteivel.
Az egykori csodagyerek 20 éves korában apácafogadalmat tett és élete hátralévő részét egy zárdában töltötte. Tanulmányait mindazonáltal ekkor is folytatta és a 17. század egyik legnépszerűbb írójává vált. Arcképe ma Mexikóban a 200 pesós bankjegyen is szerepel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.