Nyolc történelmi személy, akinek fiatalkori élményei meghatározták karrierjét
2017. november 27. 14:28
Bár a legtöbb nagy művészt és tudóst leginkább kései alkotásaikról és felfedezéseikről ismerhetjük, a gyermekkorukban szerzett élményeik épp oly meghatározóak voltak életükre, mint bárki más esetében.
Korábban
Egy rocksztárnak sem könnyű a gyermekkor
Janis Joplin 1943. január 19-én született a Texas állambeli Port Arthur városában. A zene és az éneklés iránt már egészen fiatalon érdeklődést mutató kislányt szülei a templomi énekkarhoz küldték, hogy kibontakoztathassa tehetségét. A kamaszkor számára sem volt problémamentes, hiszen az ekkoriban még túlsúlyos Janist társai gyakran piszkálták az iskolában. Szerencsére később barátokra lelt, akikkel meg tudta osztani a zene iránti rajongását.
1962-től már rendszeresen énekelt helyi bárokban és az első dalfelvétele is megszületett. Karrierje azt követően indult be igazán, hogy San Franciscóba költözött és csatlakozott a Big Brother and the Holding Company zenekarhoz. Az együttes első két albuma hatalmas siker volt, de ezután egy félreértés miatt Joplin otthagyta őket és szóló karrierbe kezdett 1969-ben, amelyet azonban korán lezárt Joplin kábítószertúladagolás miatt bekövetkezett tragikus halála mindössze 27 éves korában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap