Nőügyek, cukorlopás és kőművesmunka – kilenc kevésbé ismert tény Churchillről
2016. november 30. 08:27
A 20. század egyik legmeghatározóbb alakja, Winston Churchill elsősorban arról ismert, hogy az általa vezetett Nagy-Britannia győztesként került ki a második világháborúból, amely során gyújtó hangú beszédek sorával öntött lelket a katonákba. Életének azonban számos kevésbé ismert mozzanata is említésre méltó lehet. A historyextra.com a How to Think Like Churchill (Hogyan gondolkodjunk úgy, mint Churchill) című könyv szerzője, Daniel Smith segítségével kilenc kevésbé ismert momentumot gyűjtött össze a politikus életéből.
Korábban
A gúny tárgya
A kis Winston gyermekkorában még nem úgy tűnt, hogy nagy elődei, például Marlborough hercege, John Churchill nyomdokaiba tudna lépni. Beteges volt, beszédhibával küzdött, tanulmányi eredményeit pedig a legnagyobb jóindulattal is csak egyenetlennek nevezhetjük. Egyik tanára 1888-ban a 13 éves Winston édesanyjának küldött levelében felsorolta fia rossz tulajdonságait, a feledékenységtől kezdve a figyelmetlenségen át a pontatlanságig. Fizikai defektusai miatt emellett gúnyolódások célpontjává vált, ezek az élmények azonban, úgy tűnik, csak dacossá tették, megerősítették Churchillt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap