„No lám, nincs királyunk, mégis jól aludtunk!” – XVI. Lajos útja a tróntól a guillotine-ig

2022. január 16. 15:10

Korábban

Valóban központi szerepe volt a szabadkőműveseknek a francia forradalomban?
Az abszolutizmus romjain fektette le az új társadalom alapjait az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata
Rien, azaz semmi – írta naplójába a gyanútlan XVI. Lajos a Bastille ostromának napján

A „vasszekrény” súlyos titka

Az utazás során a királyi család egyáltalán nem úgy viselkedett, mint akik sietnek valahová. Az uralkodó több településen is leállt diskurálni a helyiekkel, és egy család még meg is vendégelte a szökevényeket. A túlzott elővigyázatlanság lett a királyi család veszte.

A köztudatban úgy él, hogy a királyt Sainte-Menehould városának postamestere ismerte föl egy assignátán látható arcképről (a forradalom alatt kibocsátott papírpénzről). A valóságban azonban a postamester futni hagyta a királyi kocsit, és csak kollégája, a Châlons-sur-Marne-i postamester által átadott, a király ellen kiadott elfogatóparancs átvételekor döbbent rá, kiket engedett el.

Egyik társával együtt Drouet-t bízták meg azzal, hogy kövesse a királyt szállító kocsit, és nem sokkal éjfél előtt a Sainte-Menehouldtól néhány kilométerre fekvő Varennes-ben – a helyiek segítségével – fel is tartóztatták az utazókat.

Bár Drouet és társai még ekkor sem voltak benne biztosak, hogy valóban az uralkodót fogták el, végül Jacques Destez, a korábban Versailles-ban kereskedőként tevékenykedő kerületi bíró azonosította a királyt. A környező településekből hatalmas tömeg verődött össze, és nem engedték az eredeti célállomás felé továbbhaladni az utazókat.

A királyi utazókocsi másnap reggel 6 ezer fegyveres nemzetőr és polgár kíséretével indult el Párizsba. „A monarchia halottas menete” június 25-ére ért a fővárosba. A tömeg – mivel a Nemzetgyűlés a sértegetést és az éljenző tapsot is megtiltotta – némán fogadta a királyi családot.

A sikertelen szökési kísérlet végleg aláásta a monarchia presztízsét, és a radikálisok megerősödéséhez vezetett. A király a népítélet szerint elárulta hazáját, és méltatlanná vált a trónra. Lajost a pamfleteket innentől kezdve gyakorta ábrázolták disznóként.

A király már csak a külföldi segítségben bízhatott. Franciaország 1792. április 20-án hadat üzent Ausztriának, de az első háborús vereségek tovább erősítették a radikális csoportokat. A párizsi nép, amely azzal vádolta a királyt, hogy lepaktált a Párizs felé közeledő poroszokkal, 1792. augusztus 10-én megrohamozta a Tuileriák palotáját. A királyi családot átszállították a Temple várbörtönbe, és Lajos itt értesült róla, hogy szeptember 21-én kikiáltották a köztársaságot.

Az uralkodó egyébként is meglehetősen nehéz helyzete gyakorlatilag kilátástalanná vált, amikor 1792. november 20-án felfedezték a „vasszekrényt”, a Tuileriák palotájának falába beépített titkos rekeszt, benne többek között a királyi pár külföldi uralkodókkal folytatott titkos levelezésével.

A király elleni bűnvádi eljárás már régóta a küszöbön állt, és immár a pert mindaddig ellenző, az uralkodóval szemben megengedőbb girondisták is kénytelenek voltak visszakozni. A radikális, hegypárti képviselők Lajost idegennek tekintették, akire nem vonatkoznak a mindenki mást megillető szabadságjogok, és akinek egyszerűen azért kell bűnhődnie, mert király volt.

A radikális jakobinusok álláspontját Saint-Just fogalmazta meg legvilágosabban a Nemzeti Konvent egyik ülésén: „Ami engem illet, nem látok középutat: ez az ember vagy uralkodik, vagy meghal… Nem lehet ártatlanul uralkodni.”

előző oldal következő oldal 2 / 3