Nero, a keresztények vagy a város zsúfoltsága – miért vált Róma a lángok martalékává?
2018. november 29. 12:43 Múlt-kor
Korábban
A császár álma: Neropolis
A nagy tűzvésznek azonban nem a keresztényüldözés volt az egyetlen hozadéka. Amint kihűlt a hamu a megfeketedett romokon, Nero egy válogatott építőmunkásokból álló csoporttal hozzálátott az elpusztult területek helyén álló új városrész, Neropolis megépítéséhez. Modern, rendezett, kövezett utcákat terveztetett. Elrendelte az épületek maximális magasságának csökkentését, amelyek alapjául ekkortól kezdve csak teljesen éghetetlen követ lehetett használni. Minden épületet fallal kellett körbekeríteni, és a meglévő helyiségekhez csak engedéllyel lehetett új házrészeket hozzáépíteni.
Nero egy fényűző császári palotát is építtetett, amit Domus Aureának, vagyis Aranyháznak nevezett el. A nyolcvan hektáron álló hatalmas komplexumot különálló pavilonok sora képezte. Az épületen belül többek között egy óriási méretű vízi orgona, valamint egy 30 méter magas csarnok is helyet kapott.
Nero halálakor a palota még nem készült el teljesen. Egy ideig még folytatták a munkálatokat, ám Vespasianus idejében felhagytak az építkezéssel. A megüresedett területen építették később a híres Colosseumot, Traianus termáit és Vénusz templomát. Az óriási Nero-szobrot később napkoronával díszítették, így a rossz hírnévnek örvendő császár helyett immár Héliosz isten nézett le a városra. Később a szoborfejet lerombolták, és az aktuális uralkodó kívánsága szerinti fejjel helyettesítették – általában a császár saját arcképével.
Nero szobra tehát eltűnt a római terekről, alakja azonban irodalmi, képzőművészeti alkotásokban, történészi vitákban időről-időre felbukkan. Bár gonosztettek sora fűződik a nevéhez, a római tűzvészért valószínűleg nem tehető felelőssé. Ennek ellenére továbbra is Róma felgyújtójaként él tovább a köztudatban, és amíg a történészek nem állnak elő ennek ellenkezőjét alátámasztó megcáfolhatatlan bizonyítékokkal, addig minden bizonnyal a CD-és DVD-író program neve is Nero Burning ROM marad.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.