Nem volt hajlandó alkut kötni szabadságért folytatott harcában II. Rákóczi Ferenc
2023. március 27. 16:05 Németh Máté
Korábban
Rákóczi a szabadságharc élén
Rákóczi Brezánban találkozott Esze Tamással, a tarpai jobbággyal, majd a tárgyalásuk eredményeként elvállalta, hogy vezérük lesz a kibontakozó Habsburg-ellenes felkelésben.
A rendkívül sokszínű kuruc hadsereg – amely a szökött jobbágyoktól kezdve a szélnek eresztett végvári katonákon át nevelőapja, Thököly korábbi támogatóit is összefogta – számára zászlókat küldött, ezek egyik oldalára a szabadságharc jelmondata volt hímezve: „Cum Deo pro Patria et Libertate” (Istennel a hazáért és a szabadságért).
A másik oldalon a fejedelem címere és kezdőbetűi szerepeltek, Rákóczi pedig egy kiáltvánnyal fordult az országhoz, amelyben általános mozgósítást rendelt el a magyar nép körében, hogy a „kegyetlenkedő birodalom ellen fogjon fegyvert”. II. Rákóczi Ferenc 1703 nyarán át is lépte a magyar határt és tevőlegesen is a függetlenségi harc vezetője lett.
Ii. Rákóczi Ferenc portréja (Mányoki Ádám, 1712.)
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A lelkesedés nagy volt az emberek körében, de az első kudarc után egyértelmű volt, hogy egy olyan hadsereget kell szervezni, amely sikerrel veheti fel a küzdelmet a császári csapatokkal szemben.
A létszám időnként 70 ezerre rúgott, de az igen fegyelmezetlen, hiányosan felszerelt haderő továbbra is inkább a portyázásokban volt sikeres. Ezen kívül vezetőként Rákóczinak számos nehézségen kellett úrrá lennie, így a seregben megjelenő társadalmi ellentéteken, nevezetesen a nemes-jobbágy feszültségen.
Rákóczi a harcoló jobbágyok számára szabadságot ígért, az anyagi problémák miatt pedig a közteherviselést ki akarta terjeszteni a nemességre is, ami sokak részéről várható ellenállásba ütközött.
A katolikus Rákóczi a vallási tolerancia híve volt, ezért a protestánsok számára visszaadta a korábban elvett templomaikat, iskoláikat. Mindeközben fontos szempont volt a harc sikerességét illetően, hogy a franciák, akik némi pénzsegéllyel támogatták a mozgalmat, hogyan boldogulnak a Habsburgokkal a kontinensen kibontakozó spanyol örökösödési háborúban. Az esetleges magyar sikerek tehát nem csak az itthoniakon múlottak.
A kurucok a nyugaton XIV. Lajos francia király seregei által is lekötött császári csapatokkal szemben néhány év alatt az ország nagy részét felszabadították.
Rákóczit időközben erdélyi fejedelemmé választották a gyulafehérvári országgyűlésen, majd 1705-ben a szécsényi országgyűlés a „magyarság választott vezérlő fejedelmének” ismerte el. A szabadságharc vezetője azonban nem lehetett nyugodt, az ország gondjai az évek múltával sokasodni kezdtek.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk (sztálini diktatúra, olasz fasizmus, náci Németország)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/785.jpg)
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)