Nem volt hajlandó alkut kötni szabadságért folytatott harcában II. Rákóczi Ferenc
347 évvel ezelőtt, 1676. március 27-én született a magyar történelem egyik legjelentősebb alakja, II. Rákóczi Ferenc. A nemesi származású fiatalember huszonhét évesen állt a róla elnevezett Habsburg-ellenes szabadságharc élére, ezt követően erdélyi fejedelem lett, majd vezérlő fejedelemként Magyarország irányítására is felhatalmazták. Élete során nem engedett a magyar függetlenség gondolatából, még a szabadságharc utáni közkegyelmet sem volt hajlandó elfogadni, és inkább az önkéntes száműzetést választotta.
Származás és neveltetés
A szabadságharc vezére I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fiaként született 1676. március 27-én a Bodrog jobb partján fekvő Borsiban.
I. Rákóczi Ferenc – akinek édesanyja, Báthori Zsófia tetemes összeggel mentette meg az életét a Habsburg-ellenes összeesküvésben való részvételéért – választott erdélyi fejedelem volt, aki fia születése után pár hónappal meghalt.
A Rákóczi-Báthori vonal mellett Ferenc származása anyai ágon is igen jövedelmezőnek bizonyult, Zrínyi Ilona – Munkács várának védelmezője – Zrínyi Péter horvát bán lánya és ezzel együtt Zrínyi Miklós költő, hadvezér és korábban szintén horvát bán unokahúga volt.
Férje halála után néhány évvel Ilona feleségül ment a szintén jelentős birtokokkal rendelkező Thököly Imréhez, a bujdosómozgalom vezetőjéhez, és bár Ferenc nem kimondottan kedvelte nevelőapját – ezt vallomásaiban le is írta – birtokait végül megkapta.
Ezek után nem meglepő, hogy évekig tartott, míg Rákóczi nagykorúsítása után számba vette birtokait és megismerkedett azok gazdasági működésével.
Miután Zrínyi Ilona a törökök kiűzésének idején három év után feladta a császári csapatok által ostromlott Munkács várát, Ferenccel és lányával, Juliannával Bécsbe kellett távoznia. A következő állomás Rákóczi számára a csehországi neuhausi kollégium volt, ahol jezsuiták között nevelkedett, majd Prágába ment.
Itt logikát, etikát, fizikát tanult, bár érdeklődése inkább a matematika és az építészet felé irányult. Csehországi tartózkodása alatt a fiatal növendékről feljegyezték, hogy „szavai, járása, magatartása mind méltóságteljesek, fejedelemhez méltóak, minden kevélység nélkül; amilyen nemes, olyan emberséges, jóllehet tekintélyét mindig megőrzi”.
A prágai tanulóhónapok után ismét Bécsbe érkezett, itt nyelveket tanult, majd egy rövid itáliai út után – ahol a templom- és múzeumlátogatás mellett a vívás és a tánc alapjait sajátította el – kieszközölte nagykorúsítását.
Politikai számítások is közrejátszottak házasságában, a francia udvarral is jó kapcsolatokat ápoló Károly hessen-rheinfelsi herceg lányát, Sarolta Amáliát vette feleségül.
Börtön és bujdosás
A kilencvenes évek közepétől magyarországi ügyei, a birtokrendezés, udvartartásának kialakítása foglalta le, elzárkózva az 1697-ben kitörő hegyaljai Habsburg-ellenes felkeléstől, ahol neve vezetőként is felmerült.
Az ekkor még a politikától távolságot tartó Rákóczi a bécsi udvarban visszautasította ama vádakat, hogy köze lett volna a megmozduláshoz.
Gondolkodására hatással volt Bercsényi Miklós és körének megismerése, későbbi támogatója és barátja számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy „a német köntös…magyar és igazán honfi szívet takar”.
A császári csapatok által sanyargatott jobbágyság, városi lakosság és a főnemesség jelentős része elégedetlen volt helyzetével, ami az utóbbi társadalmi csoport tagjait arra ösztökélte, hogy a haza sorsát jobbra fordítsák.
Rákóczi – aki napi szinten szembesülhetett azzal, hogy császári katonák lakják és ellenőrzik kastélyait – úgy döntött, tekintélyére támaszkodva a kezdeményezés élére áll, hogy kivívja az idegen fennhatóság megszüntetését.
Rákóczi az ügyhöz francia segítséget szeretett volna szerezni. Támogatást kérő levelét Longueval belga kapitánynak kellett továbbítania XIV. Lajos számára, ő azonban – tekintve, hogy a bécsi udvar besúgója volt – az udvart egyből tájékoztatta a lépésről. A szervezkedők nagy részét letartóztatták, Rákóczit pedig a bécsújhelyi börtönbe szállították.
A felségsértés gyanújába keveredő Rákóczit a halálbüntetés réme fenyegette, ám ehelyett egészen más jövő várt a fiatal nemesre. Várfogsága idején ugyanis egy Gottfried Lehmann nevű porosz kapitány felügyelt rá, nem kis gondossággal.
Lehmann keménysége, ahogy foglyát kezdte megismerni, egyre inkább enyhült; még a porosz uralkodó is érdeklődött Rákócziról, ahogy sűrűn fogadott jezsuita atyákat is.
A várparancsnok jóvoltából – aki tettéért életével fizetett – Rákóczi álruhában sikeresen megszökött börtönéből, és némi segítséggel Lengyelországban lelt menedéket.
Itt találkozott barátjával, a korábban a Habsburg-ellenes szervezkedés leleplezése után elmenekült Bercsényivel, akivel együtt felvették a kapcsolatot a francia királlyal.
A fejére kitűzött tekintélyes vérdíj miatt Rákóczi magát német mérnökként álcázva rejtőzött el Brezánban, ahol magyar kisnemesek keresték fel, indítványozva hazatérését.
Rákóczi a szabadságharc élén
Rákóczi Brezánban találkozott Esze Tamással, a tarpai jobbággyal, majd a tárgyalásuk eredményeként elvállalta, hogy vezérük lesz a kibontakozó Habsburg-ellenes felkelésben.
A rendkívül sokszínű kuruc hadsereg – amely a szökött jobbágyoktól kezdve a szélnek eresztett végvári katonákon át nevelőapja, Thököly korábbi támogatóit is összefogta – számára zászlókat küldött, ezek egyik oldalára a szabadságharc jelmondata volt hímezve: „Cum Deo pro Patria et Libertate” (Istennel a hazáért és a szabadságért).
A másik oldalon a fejedelem címere és kezdőbetűi szerepeltek, Rákóczi pedig egy kiáltvánnyal fordult az országhoz, amelyben általános mozgósítást rendelt el a magyar nép körében, hogy a „kegyetlenkedő birodalom ellen fogjon fegyvert”. II. Rákóczi Ferenc 1703 nyarán át is lépte a magyar határt és tevőlegesen is a függetlenségi harc vezetője lett.
A lelkesedés nagy volt az emberek körében, de az első kudarc után egyértelmű volt, hogy egy olyan hadsereget kell szervezni, amely sikerrel veheti fel a küzdelmet a császári csapatokkal szemben.
A létszám időnként 70 ezerre rúgott, de az igen fegyelmezetlen, hiányosan felszerelt haderő továbbra is inkább a portyázásokban volt sikeres. Ezen kívül vezetőként Rákóczinak számos nehézségen kellett úrrá lennie, így a seregben megjelenő társadalmi ellentéteken, nevezetesen a nemes-jobbágy feszültségen.
Rákóczi a harcoló jobbágyok számára szabadságot ígért, az anyagi problémák miatt pedig a közteherviselést ki akarta terjeszteni a nemességre is, ami sokak részéről várható ellenállásba ütközött.
A katolikus Rákóczi a vallási tolerancia híve volt, ezért a protestánsok számára visszaadta a korábban elvett templomaikat, iskoláikat. Mindeközben fontos szempont volt a harc sikerességét illetően, hogy a franciák, akik némi pénzsegéllyel támogatták a mozgalmat, hogyan boldogulnak a Habsburgokkal a kontinensen kibontakozó spanyol örökösödési háborúban. Az esetleges magyar sikerek tehát nem csak az itthoniakon múlottak.
A kurucok a nyugaton XIV. Lajos francia király seregei által is lekötött császári csapatokkal szemben néhány év alatt az ország nagy részét felszabadították.
Rákóczit időközben erdélyi fejedelemmé választották a gyulafehérvári országgyűlésen, majd 1705-ben a szécsényi országgyűlés a „magyarság választott vezérlő fejedelmének” ismerte el. A szabadságharc vezetője azonban nem lehetett nyugodt, az ország gondjai az évek múltával sokasodni kezdtek.
A kritikus évek
A Habsburgokkal történő béketárgyalások – amely során a kurucok többek között az Aranybulla ellenállási záradékának elismerését (nemesi ellenállás joga), a protestáns vallások szabadságát és Erdély függetlenségének biztosítását kérték – kudarcot vallottak.
Ennek következtében az 1707-es ónodi országgyűlésen kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Rákóczi, felismerve azt, hogy az ország saját erejéből képtelen sikeresen megvívni a harcot, külföldi segítségben, szövetségben gondolkodott.
A magyar trónra így eleinte Miksa Emánuel bajor választófejedelmet igyekeztek megnyerni, eredménytelenül.
Közben a fejedelemnek egyéb rágalmakkal is meg kellett küzdenie, az országgyűlésen ugyanis Túróc vármegye követei a harcok és az ezért történő anyagi áldozatok értelmetlenségéről szóltak, magát Rákóczit is támadva ezzel.
Felháborodva vette tudomásul, hogy az ország szabadságát megteremteni akaró személyét igaztalanul vádolják, „tyrannusnak” bélyegzik.
A pártütőnek nevezett követeket végül meggyilkolták. Tetézte a bajokat, hogy XIV. Lajos vonakodott szövetséget kötni és komolyabb támogatást nyújtani a kurucoknak, és miután az orosz segítség sem volt egyértelmű, a függetlenségi harc úgy tűnt, az ország határain belül fog folytatódni.
A császári csapatok sikere – 1708-ban a trencséni csatában döntő labanc győzelem született, ahol maga a fejedelem is megsérült –, az élelmezési problémák, a pestis kitörése és az árulások sokasodása egyre nehezebb helyzetbe sodorta a magyarok ügyét.
A demoralizálódott kuruc csapatok 1710-ben Romhánynál újabb csapást szenvedtek el a császáriaktól. Ezt követően kezdődtek el a béketárgyalások a két fél között, de miután II. Rákóczi Ferenc nem bízott a Habsburg oldalon tárgyaló Pálffy János szavában, Lengyelországba ment abban a reményben, hogy ott találkozik az orosz cárral.
Távozásával az ország ügyeit Károlyi Sándorra bízta, aki – tájékoztatva lépéseiről a fejedelmet – folytatta az egyezkedést.
A szatmári béke és a száműzetés évei
A császári biztos, Pálffy János és Károlyi Sándor kuruc hadvezér tárgyalásai a fejedelem távollétében egyre inkább a béke irányába mozdultak el.
Károlyi ugyanis úgy vélte, hogy a harc folytatása kilátástalannak tűnik, így inkább egy kompromisszumot kell tető alá hozni, mintsem feltétel nélkül kapitulálni.
Rákóczi mindeközben egyre csak kárhoztatta tábornokát, aki végül a szatmári gyűlésre hivatkozva megkötötte a békét 1711 tavaszán. A mintegy 12 ezer fős kuruc sereg április 30-án a majtényi síkon átadta a zászlókat. A szabadságharc ezzel véget ért.
II. Rákóczi Ferenc több okból kifolyólag sem fogadta el a neki felkínált amnesztiát. Úgy tartotta, hogy az Erdélyi Fejedelemség őt jogosan illeti meg, egyrészt a származása erre predesztinálta őt, másrészt pedig törvényesen választották meg erre a posztra.
Hivatkozott a békekötés érvénytelenségére is, hiszen I. József Habsburg uralkodó és magyar király a tárgyalássorozat alatt meghalt. Nem is beszélve arról, hogy a királyt 1707-ben detronizálták, tőle kegyelmet kérni egyet jelentett volna a korábbi intézkedések elárulásával.
A szemében elsietett és átgondolatlan békét megkötő Károlyi Sándor megbocsáthatatlan bűnt követett el, hadvezérét árulónak titulálta.
Ha a fejedelem elismeri a Habsburg-hatalmat, és lemond az erdélyi fejedelmi címéről, birtokait és Bécsben élő két fiát visszakaphatta volna. Rákóczi mégis a száműzetést választotta.
Lengyelország után Franciaországba tette át a székhelyét, majd innen pár évvel később Törökországba utazott. Itt rövid úton – az újabb osztrák-török háborút lezáró béke után – a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóban helyezték el, ahol eltartását a Porta biztosította. II. Rákóczi Ferenc 1735 április 8-án hunyt el.
Ez is érdekelhet
A szabadságharc vezére méltán vált a magyar történelem egyik legpozitívabb személyévé. II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc érdekében, az ország függetlenségének kivívása miatt kockáztatta családi életét, főúri rangját, birtokait és vagyonát.
A nemzetért való kiállása és önfeláldozása következtében, ha a politikai szintéren kudarcot vallottak is tervei, erkölcsi tartását nem érhette vád. Elképzeléseihez még akkor is szilárdan ragaszkodott, amikor azok megvalósítására már nem mutatkozott reális esély.
