Nem betegségek, hanem balesetek végezhettek a Franklin-expedíció tagjaival

Az északnyugati átjáró felkutatására indított 1845-ös Franklin-expedíció során a kutatók a jég csapdájába kerültek, és három éven át nem is mozdultak helyükről, azonban egy 1847-es feljegyzés szerint a legénység 23 tagja is elhunyt. 1848 májusában pedig a túlélők felkerekedtek, és gyalog igyekeztek elérni az 1600 kilométerre lévő, Hudson-öbölbeli kereskedelmi állomást. Mind elpusztultak. A legelterjedtebb elméletek szerint különböző betegségek (skorbut, TBC, ólommérgezés, a rosszul leforrasztott konzervek miatti bakteriális fertőzések) végezhettek velük (egyeseknek pedig egyszerűen elment az eszük), azonban glasgow-i kutatók szerint a legtöbb haláleset vadászat következtében elszenvedett sérülésekből, balesetekből következhetett.

Kannibalizmus és a kétségbeesett tengerészek

John Franklin angol sarkkutató 128 fős kísérettel 1845 májusában indult el az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő északnyugati átjáró felkutatását célul kitűző expedícióra a HMS Erebus és a HMS Terror nevű hajókkal. A strapabíró óceánjárókat még az indulás előtt vasúti gőzmozdonyokból átalakított gőzgépekkel szerelték fel, oldalukat a jég ellen pedig vaslemezekkel erősítették meg. Az élelmiszerrakományuk tekintélyes volt, a fedélzeten akár 5-7 évig is elélhettek volna belőle.

Sarkkutatónak lenni a 19. századi brit haditengerészet kötelékében egy meglepően biztonságos szakmának számított. A halálozási arány csekélyebb volt, mint például a hadseregben. Az 1845-ös év pedig pozitív előjeleket is hordozott, ugyanis meglepően kevés volt az eljegesedett felületek aránya a tengereken. A Grönland melletti Baffin-öbölben azonban általában télire befagy a tenger, amire számítottak is a felfedezők, így nem lepődtek meg, amikor a Vilmos király-sziget mellett a két hajót fogságába kerítette a jég. Szerencsétlenségükre a következő három év igen kemény volt, és a hajók nem tudtak kiszabadulni, ám valójában erre is számítani lehetett.

Egy hajdani kutatás során talált, igen szűkszavú üzenet szerint John Franklin és a legénység 23 tagja 1847. június 11-én meghalt. Az írásból nem derült ki, mi okozta a halálukat, ám az igen, hogy 1848. április 25-én a 105 túlélő különös módon elhagyta az élelmiszerrel megrakott hajókat, és elindult gyalogosan az 1600 kilométerre lévő, Hudson-öbölbeli kereskedelmi állomás felé a halban gazdag Back-folyót követve. A terv igencsak vakmerő volt, ugyanis a kemény telek idején a térségbe csak néhány sarkvidéki madár merészkedett, a halászati lehetőségek pedig igen szerények voltak, hiszen a jégtakaró vastagsága elérhette a több tíz centimétert is. Ebben az időben még az inuitok is távol maradtak ettől a területtől, ahol alig akadt élelem.

A legénység közül senki sem érte el a kereskedelmi lerakatot, és évekig nem tudták, mi történhetett velük. 1854-ben aztán egy kanadai térképkészítő hallott egy szóbeszédet az inuitoktól, akik kannibalizmusról suttogtak. A következő 150 évben a térségbe merészkedő kutatók egyre több emberi, valamint a hajóról származó maradványt találtak, s néhány csonton vágások nyomai is felfedezhetőek voltak, ami tipikusan annak a jele, hogy valaki eltávolította a csontokról a húst.

Egy 2015-ös vizsgálat szerint az éhező legénység tagjai elkeseredésükben a kannibalizmus utolsó lépcsőfokáig is elmerészkedtek, hogy egy kis tápanyaghoz jussanak: elhunyt társaik csontjait megfőzve és szétrepesztve a csontvelőt is kinyerték belőle.  Amikor évek múltán sem érkezett semmi hír az expedícióról, 1848-ban a történelem egyik legnagyobb akcióját indították felkutatásukra: egészen 1859-ig tartott a keresés. Brit és amerikai részről is további tucatnyi sikertelenül, olykor tragédiával végződő kutatóexpedíció indult az Erebus és a Terror felkutatására, amelyek évek múltán a tenger mélyére süllyedtek. 2014 szeptemberben a Viktória-tengerszorosban, a Vilmos király-sziget közelében, Torontótól kétezer kilométerre északra, 11 méterrel a tengerszint alatt rábukkantak a HMS Erebusra, amelyen maga a sarkkutató is utazott. Idén szeptemberben pedig a HMS Terror is előkerült.

Vadászbalesetek?

A 170 évvel ezelőtti expedíció még számtalan titkot őriz, és elég sok a bizonytalanság. Például nem tudjuk, hogy pontosan miért is kellett elhagyniuk a hajókat 1848-ban, magyarázta Keith Millar, a legújabb kutatást vezető skót tudós. „Azt tudjuk, hogy mind egy szálig elhunytak, azonban első kézből nincsenek információink az 1848 tavaszát követő kritikus időszakról” – tette hozzá. A hivatalos hajónaplók mellett a hajóorvos által vezetett, 1845 és 1848 közötti feljegyzések is eltűntek, így a kutatócsapat tagjai kilenc másik, a Royal Navy kötelékébe tartozó, az elveszett felfedezők nyomába eredő, és ugyanolyan felszereltséggel ellátott hadihajó dokumentumait vizsgálta át a londoni levéltárakban.

A feljegyzésekben közel 1500 különböző egészségügyi problémát találtak, ám alaposan megvizsgálva ezeket a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy valóban sok tengerész szenvedett ólommérgezésben, valamint a C-vitaminhiány okozta skorbutban, azonban nem olyan mértékben, hogy veszélyeztethetné az éppen aktuális expedíciót. Millar szerint ha (külön kiemeli, hogy ha) a Franklin-misszió feltételei csak kicsit is hasonlítottak a többi megvizsgált hadihajó állapotaihoz, akkor ezek a betegségek önmagukban nem kényszeríthették térdre az expedíciót. „Nehéz lenne egy olyan egészségügyi helyzetet elképzelni, amely azt sugallja, hogy bölcsebb elhagyni a hajót” – tette hozzá.

Robert Park, a Waterlooi Egyetem kutatója, aki részt vett az Erebus 2014-es felfedezésében, egyetért a skót szakértők kutatási módszerével, azonban a megállapításokkal már nem. „Úgy vélem, hogy nem véletlenül hagyták ott a hajóikat, ennek okát mi még nem tudhatjuk, azonban a felvázolt, balesetes felvetésnek számomra nincs túlságosan sok értelme” – így Park. Szerinte az, hogy a három év során 24 ember (köztük 15 tiszt) hunyt el az expedíció kezdete óta a korabeli, sarkvidéki expedíciók halálozási rátájának megfelelő. „Nem tudok elképzelni olyan katasztrofális balesetet, amelyben ennyi tiszt elhunyt, ez csakis a betegségek rovására írható” – magyarázta. Reményét fejezte ki, hogy a most felfedezett HMS Terroron találnak majd egészségügyi feljegyzéseket, így közelebb kerülhetnek a több mint másfél évszázados rejtély megoldásához.