2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával

2019. március 7. 15:21 Németh Máté

És Anglia? VIII. Henrik dinasztikus és érzelmi dilemmái

VIII. Henrik angol király nem tartozott Luther Márton hívei közé. Olyannyira igaz volt ez rá, hogy könyvet is írt a reformátor tanításai ellen, amiért X. Leó pápa fel is ruházta őt a „Hit védelmezője” (Defensor Fidei) címmel. Luther csípős válasza sem késett sokáig, a vallásalapító saját magát „Isten kegyelméből wittenbergi szolgának”, VIII. Henriket pedig „Isten kegyetlenségéből Anglia királyá”-nak nevezte. A pápa által adott címet - amelyet később Rómától való szakítás következtében vissza is vontak - mindenesetre az angol király hivatalos címeinek egyikeként viselte, ahogy a további angol királyok is folytatták ezt a hagyományt.

Az atletikus alkatú, uralkodása első felében több sportban is aktív és olvasott Henrik azonos nevű apja halála után 1509-ben került trónra. Eredetileg bátyja volt a királyi cím várományosa, de Artúr 1502-ben elhunyt, maga után hagyva öccse számára a trónra lépés lehetőségét, valamint jegyesét, a spanyolhonból származó Aragóniai Katalint. Henrik és a származása miatt az Ibériai-félszigettel jó kapcsolatokat jelentő Katalin házasságát - politikai megfontolásoktól vezérelve - néhány évvel később sikerült is tető alá hozni. A sógorházasság tiltása miatt szükséges pápai engedélyt meg is kapták, az egyházfő feloldotta a korábbi eljegyzést, így a királyi cím várományosa feleségül vehette a spanyol hercegnőt.

VIII. Henrik és Aragóniai Katalin házassága egészen addig nyugodt mederben csordogált, amíg a király - fiúörökös híján - el nem kezdett aggódni azon, hogy a Tudor-dinasztia fennmarad-e halálát követően. Felesége - bár többször teherbe esett - nem tudott trónörököst világra hozni, egy gyermekük, Mária élte csak túl a csecsemőkort, de az ő lehetséges uralkodásának elismertetése ingatag lábakon állt Angliában (ennek ellenére később angol királynő lett, Véres Mária néven vonult be a történelemkönyvekbe).

Henrikben - vallásos ember lévén - felvetődött a gondolat, hogy Isten nem áldotta meg házasságát, tekintve, hogy azt az isteni törvény ellen kötötték. A dinasztikus, trónutódlási probléma mellett Katalin számára nem kecsegtetett jó kilátásokkal az a tény sem, hogy férje az 1520-as években egyre inkább elhidegült tőle, és beleszeretett felesége fiatal udvarhölgyébe, Boleyn Annába. Önmagában ez nem volt szokatlan dolog, az viszont már annál inkább, hogy Henrik az említettek miatt a váláson törte a fejét.

A törvényes férfiutód biztosításának kérdése és csillapíthatatlan érzelmeinek fellángolása arra a döntésre jutatta az angol királyt, hogy új házasságot kell kötnie. VIII. Henrik célja az volt, hogy az egyház bontsa fel Katalinnal kötött házasságát és áldja meg Boleyn Annával kötendő frigyét. Ez a kérés azonban komoly politikai és jogi kérdéseket vetett fel VII. Kelemen pápa számára, amelyek határozott lépéseket kívántak volna részéről. A pápa erre nem volt képes.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
VII. Kelemen pápa (kép forrása: supremacyandsurvival.blogspot.com)VI. Eduárd angol király (kép forrása: factinate.com)Artúr walesi herceg (kép forrása: historicmysteries.com)V. Károly német-római császár (kép forrása: tonssoffacts.com)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár