Nélkülünk döntöttek rólunk, avagy így zárta le a törökök magyarországi uralmát a karlócai béke
2022. január 26. 18:10 Németh Máté
A 323 évvel ezelőtt, 1699. január 26-án kötött karlócai béke egy több mint százötven éves korszaknak, a törökök magyarországi uralmának volt az egyik végpontja. A béke – amely egyfelől az oszmánok, másfelől az osztrákok és a törökellenes harcok miatt létrehozott Szent Liga több tagja között köttetett – a hódoltság felszámolása érdekében indított hadjáratokat zárta le, valamint rendezte a felek között a vitás területi kérdéseket.
Ismeretlen németalföldi mester metszete a karlócai béketárgyalásokról
Korábban
Felszabadító háború pápai segítséggel
Kara Musztafa az életével fizetett azért, hogy csapatai kudarcot vallottak Bécs ostromakor 1683 őszén. Az oszmánok veresége az ambiciózus török nagyvezír számára a selyemzsinórt jelentett.
A Magyar Királyság számára az első állomása volt annak a több mint tizenöt éves folyamatnak, amely során az ország jelentős része felszabadult a három földrészre kiterjedő Oszmán Birodalom uralma alól.
A siker egyik záloga – azon túl, hogy a korábbi akcióktól eltérően a Habsburgok ténylegesen elkötelezettek voltak a kiűzés terve mellett – a Szent Liga volt, amely 1684. március 5-én jött létre XI. Ince pápa kezdeményezésére.
XI. Ince pápa
Ebbe a törökellenes szövetségbe tartozott a Habsburg Birodalom, Lengyelország, a Velencei Köztársaság és a pápa, illetve a két évvel később csatlakozó Orosz Birodalom.
A katonai szövetséget támogató XI. Ince pápa hathatós közreműködésével a Habsburgokkal évszázados ellentéteket görgető franciákkal is sikerült fegyverszünetet kötni, így I. Lipót német-római császár teljes erővel a török hadszíntérre koncentrálhatott.
A sikerek nem is maradtak el, már a szövetség megalakulása előtt győzelmek hirdették a császár és a lengyel király összefogását Párkánynál és Esztergomnál.
Noha Buda 1684-es első ostroma sikertelen volt, a város védőgyűrűjét sikerült elfoglalni, ahogy a „szultán kutyája”, Thököly Imre ellenállását is felszámolták 1685-re. (A fejedelem felesége, Zrínyi Ilona 1688-ig még kitartott Munkács várában, januárban azonban több mint kétéves ostrom után kénytelen volt feladni azt).
A hódoltság központját, az ország volt királyi székhelyét végül a következő év őszén, egy több mint két hónapig tartó ostrom végén sikerült bevenni, de a keresztény csapatok tovább meneteltek és egyre-másra vívták a fényes győzelmeket.
1687-ben a „második mohácsi csatában”, Nagyharsánynál, majd egy esztendővel később Nándorfehérvárnál is az európai szövetségesek nyertek, miközben megkezdődött Erdély felszabadítása is.
Az 1690-es évek elején a lendület ugyan valamelyest alábbhagyott (ennek hátterében többek között az állt, hogy nyugaton az osztrák sikerektől és hatalmuk megszilárdulásától tartó franciák támadást indítottak), de a kétfrontos háború és néhány török siker ellenére az erőviszonyok Savoyai Jenő 1697-es zentai győzelmével a Szent Liga fölényét mutatták.
II. Musztafa szultán seregeinek veresége után megkezdődhettek a béketapogatózások a felek között, amiben jelentős szerepük volt a közvetítőként fellépő angol és holland követeknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Háború a diáklányok szemszögéből
- Iróniával és humorral mutatta be korának társadalmi ellentmondásait Jane Austen
- Az egyenjogúságtól tartva 1921-ben betiltották a női focit
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna
- Zavarba ejtően pajzán rajzok díszítették a középkori kódexeket
- Slachta Margit, az elesettek védelmezője
- Szoknyával a politikában – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Sokszor napokig viselte ugyanazt a ruhát Hetty Green, a milliárdos üzletasszony
- Széchenyi István egy mozaikcsalád élén 10:35
- Hendrick Avercamp találkozása a kis jégkorszakkal 09:50
- Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly 09:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap