Náci kísérletek áldozatainak agyát és testrészeit találták meg egy kutatóintézetben
2016. szeptember 1. 14:37
Náci kísérletek áldozatainak testrészeire és agymaradványaira bukkantak rá egy müncheni kutatóintézetben. A befőttesüvegekbe rejtett maradványokat a Max Planck Pszichiátriai Intézet rejtve találták meg tavaly, ám az izraeli média csak nemrég adott hírt a felfedezésről.
Korábban
A felfedezés nyomán felállítottak egy bizottságot annak megállapítására, hogy kiderüljön, hogyan haltak meg az áldozatok - olvasható az IBTimes honlapján. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy az intézetbe rendszeresen szállítottak az érzéstelenítés nélkül végzett kísérleteiről ismertté vált Mengele laboratóriumából származó emberi testrészeket. Az intézet közleménye szerint a maradványokat egykoron Julius Hallervorden náci agykutató használta fel, aki még a nácik bukását követően is végzett kísérleteket. A kutató 1938-tól az akkor még Vilmos Császár Intézet néven ismert kutatóközpont neuropatológiai részlegének vezetőjeként tevékenykedett.
A kutatási bizottság már elkezdte az áldozatok azonosítását. Az intézet a honlapján publikált közleményében kifejezte megdöbbenését múltja egyik szégyenfoltjára rámutató felfedezés láttán, egyben biztosították az érdeklődőket, hogy a további vizsgálatok eredményeiről az átláthatóság kritériumait figyelembe véve fogják tájékoztatni a közvéleményt.
A maradványok létezéséről a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetnek sem volt tudomása. Dan Machman, a múzeum nemzetközi holokauszt-kutatóközpontjának igazgatója egy izraeli rádiónak kifejtette, hogy bár meglepte a felfedezés, teljesen váratlanul mégsem érte, mivel – mint fogalmazott – „tudjuk, hogy [a nácik] folytattak kísérleteket, és nem mindent töröltek ki vagy tüntettek el. Két évvel ezelőtt kísérletek áldozatainak csontjait találták meg a szemétben Berlinben. Jövőre egy egyezmény tető alá hozását tervezzük a kérdésben.” A kutató hozzátette, nem lehet tudni, hogy „kegyelemgyilkossággal” megölt beteg emberek testrészeiről vagy más áldozatokról van-e szó. A Vilmos Császár Intézet agykutatóközpontjában 1940 és 1945 között meggyilkolt pszichiátriai betegek és értelmi fogyatékosok százainak agyával folytattak tudományos kísérleteket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap