Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
2024. szeptember 15. 16:05 Múlt-kor
Korábban
A rettegett ereklye
Jóllehet a frigyládát emberi kéz alkotta, szerepe megközelíthetetlenné és érinthetetlenné tette. A Krónikák I. könyve elbeszéli, hogy egy Uza nevű kocsihajtó egyenesen életével fizetett, amikor meg merészelte érinteni a frigyládát, amikor az majdnem leesett Kirját-Jearimból való elszállítása alkalmával.
Még maga Dávid király is megdöbbent az isteni büntetés szigorúságán.
A frigyláda az apokalipszis víziója során is rettegett hatalmú tárgyként jelenik meg: „Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt.” – olvashatjuk a Jelenések könyvében.
Benjamin West: Józsué átkel a Jordán folyón a frigyládával (1800)
A bizonyság ládája mindezek mellett azonban elsősorban arról vált ismertté, hogy segítette Izrael népét az ígéret földjének meghódításában. Mögötte haladni annyit jelentett, mint az isteni hatalom által támogatva menetelni.
A Jordán partjához érve az izraeliek a ládához fordultak, hogy át tudjanak kelni a folyón. Amint a frigyládát tartó papok beléptek a folyó vizébe, a Jordán kettévált, hogy Izrael népe száraz lábbal kelhessen át. A zsidók Jerikó ostromakor is a ládához fordultak, és segítségével a hetedik napon végül bevették a várost.
A századok során a hívők frigyláda hatalmába vetett hite alig változott. A hagyomány szerint II. Ménélik etióp császár még az 1896-os adouai ütközetnél is az akszúmi láda segítségére támaszkodott, amelyet egy történelmileg mélyen gyökerező legenda az eredeti frigyládának tart.
Az etióp hadsereg – a várakozások ellenére – végül megnyerte az olaszok ellen vívott csatát. Ezután nem maradt kétségük afelől, hogy a csodát a ládának köszönhetik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.