Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
2024. szeptember 15. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Zavaros elméletek
Elképzelhető, hogy létezett egy, a templom alatt kialakított helyiség, melyet Salamon kifejezetten a frigyládát fenyegető támadások esetére épített volna?
Mindössze egyetlen forrás, a Makkabeusok apokrif könyve utal arra, hogy Jeremiás próféta a Nébó-hegyen helyezte biztonságba a ládát Jeruzsálem Kr. e. 6. századi megszállásakor: „A próféta isteni sugallatra elrendelte, hogy a sátort és a szövetség ládáját vigyék utána.
Aztán fölment arra a hegyre, amelyre Mózes ment az Istentől örökségül kapott földet megnézni. Megérkezvén Jeremiás talált egy barlangszerű lakóhelyet, oda vitte a sátort, a szövetség ládáját és az illatáldozat oltárát. Aztán eltorlaszolta a bejáratot” – olvashatjuk a Makkabeusok II. könyvében.
Dávid király elkíséri a frigyláda szállítását. Részlet Luigi Ademollo A frigyláda csarnoka című egész helyiséges művéből, a firenzei Palazzo Pittiben
Vannak, akik úgy vélik, a frigyláda Salamon templomában maradt Manassé júdeai király uralkodásáig, vagyis a Kr. e. 7. századig. A teória szerint ekkor Asszuánba, majd a szudáni Meroéba szállították.
Elképzelhető, hogy a láda tárolására építettek egy másik templomot a Nílus menti Elephantiné szigetén, ahol két évszádon át maradt, majd a Kr. e. 5. században Etiópiába, a Tana-tó egyik szigetére szállították. Számos hívő úgy véli, hogy az eredeti frigyládát jelenleg az akszúmi Miasszonyunk Sioni Mária-templomban őrzik, ahol egyedül a templomőr láthatja.
Egy másik elmélet szerint a frigyláda Tutanhamon sírjának kincsei között van, és akad, aki úgy gondolja, hogy a chartres-i katedrális alatt van eltemetve.
Bár a ládával kapcsolatos legendák sokszínűsége arra utal, hogy a szent ereklye valószínűleg örökre elveszett, mégis kutatók tucatjai indulnak újra és újra a keresésére – mindhiába. Létezéséről mind a mai napig semmiféle bizonyíték sem látott napvilágot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.