Mit tekintettek „igaz háborúnak” a középkorban?

2018. szeptember 5. 08:28 Múlt-kor

Korábban

Közösségi háború és magánerőszak

Míg azonban Ágoston büntetésként és a bűn elleni orvosságként tekintett a háborúra, vagy legjobb esetben is a már önmagában is büntetésként, illetve a bűn orvosságaként szolgáló állam védelmének eszközeként, Tamás és köre jellemzően az erkölcsileg pozitívabb, arisztotelészi értelemben vett politikai közösség védelmének szükséges és legitim módjának tartották. Számukra a háború által szolgált közjó közel állt ahhoz a célhoz, hogy olyan politikai közösség jöjjön létre, amely lehetővé tette polgárai számára a valóban erkölcsös élet – „a jó élet” – folytatását. Ezt az életet két dolog vezérelte: az emberiség sajátos kapacitása arra, hogy észérvek mentén gondolkodjon (racionalitás), és hogy az észérvek szerint élje életét (azaz az erény vagy erkölcsi kiválóság követelményei szerint). A bűnbe esett emberiség igaztalan és tökéletlen világában ez néha megkövetelte az erő alkalmazását a közösség védelmében, a béke visszaállítására vagy a bűnösök megbüntetésére.

Tamás és köre abban alkotott igazán újat, hogy az ágostoni közös haszon helyett az arisztotelészi közjó fogalmát vitték bele a háború késő középkori lételméletébe. Miközben nagyrészt elfogadták az igaz háború ágostoni feltételeit, egyúttal újraalapozták az „igaz ügy” fogalmát, méghozzá az arisztotelészi politikatudományra. Hasonlóképp újraalapozták az uralkodó hadviselési jogosultságát az arisztotelészi elvek mentén, amellett érvelve, hogy nem annyira Istentől ered (ahogy Ágostonnál), mint inkább az uralkodó azon szerepéből, miszerint ő a királysága gyámja, vigyázója.

Ezen túlmenően Tamás szintén éles különbséget tesz a háború és a politika, illetve erőszak más formái között. „A teológia foglalata” („Summa theologica”) című művében így fogalmaz:

„A háború, helyesen szólva, külső ellenséggel szemben zajlik, egy nemzet, mint olyan, egy másik ellen, a verekedések pedig egyének között zajlanak, egy több ellen, vagy többen több ellen. A lázadás igazi értelmében véve egyazon nép másként gondolkodó részei között zajlik, ahogy például a város egyik része fellázad a másik ellen.”

E nézet szerint, amely Philippe Contamine francia történész szerint jól képviseli a késő középkori gondolkodást, a feudális viszályok és egyéb magánháborúk voltaképpen nem is minősülnek valódi háborúnak, hanem egy teljességgel más rendű, illetve osztályú erőszakot jelentenek.

Amennyire ez a két hagyomány meghatározta a középkori politikai gondolkodás kereteit, együtt is hatottak a háborút illetően egy olyan felfogás beágyazására és természetessé tételére, amely a következő nézeteket tartalmazza: a háború egy természetes (még ha szomorú is) része az emberi létnek; a háború az állam eszköze, amely szükséges a béke és rend biztosításához; továbbá a háború legitim módja a jogok érvényesítésének és az igazság előmozdításának. Ez a felfogás kihangsúlyozza a kategorikus különbségeket a közös háború és az erőszak különféle magánjellegű formái között. Míg egyesek a korban inkább az ágostoni nézeteket hangsúlyozták, mások inkább Aquinói Szent Tamás nézeteit és köréit, a középkorban kevesen értelmezték volna a háborút ezektől eltérő fogalomrendszerben.

előző oldal 3 / 3