Szerelmes uralkodók

Mit keresnek az elhunyt gyermekek szellemei a 19. századi szülők fotóin?

2018. június 18. 17:20 Múlt-kor

Habár a 19. században a gyermekhalandóság még igen magasnak számított, és az átlagember életében intenzívebben jelen volt a halál, mint manapság, a gyermekét gyászoló szülők ugyanolyan keserűséget éreztek, mint a 21. században. Szomorúságuk enyhítésére sokszor hátborzongató praktikákhoz nyúltak: olykor készítettek egy utolsó fotót a már elhunyt, de még el nem temetett és igencsak kisminkelt (ezáltal élővé tett) gyermekkel, máskor pedig olyan képet készíttetett az engesztelhetetlen szülő, amelyen mellette látható a „szellemesített” utód.

Mit keresnek az elhunyt gyermekek szellemei a 19. századi szülők fotóin?

A dagerrotípia 1838-as feltalálása előtt az elhunyt képi emlékét még főként olajfestmények formájában próbálták megőrizni a tehetősebb társadalmi rétegek, azonban a képrögzítési eljárások fejlődése egyre inkább lehetővé tette, hogy szélesebb csoportok is emléket állíthassanak elhunyt szeretteiknek. Igencsak bizarr emléket. A különlegesen morbid eljárások meglehetősen gyakoriak voltak Európában, az Egyesült Államokban azonban nem rendelkezett akkora hagyománnyal. A 20. század elejére a szokás kiment a divatból.

Az egyik módszer szerint az emlékezni kívánók az elhunytak szemeit néhol kitámasztották vagy arcukat rózsás árnyalatúra sminkelték, hogy olyan hatást keltsenek, mintha még élnének, és még a temetés előtt lefotózták. A morbid képi megjelenítés főként a viktoriánus korra volt jellemző.

Olykor pedig azt a hátborzongató módszert választották az emlékezésre, hogy a rohamosan fejlődő képrögzítési és képmanipulálási technikák segítségével a frissen készült portré mellé montázsolták az elhunyt gyermek elhomályosított alakját, azt jelképezve, hogy a megboldogult lelke még mindig a szülők mellett lenne. Ma már abszurdnak tűnik az ötlet, azonban a fényképezés történetének elején a pillanat „megfagyasztása” és emlékké tétele még csodálatos lehetőségnek tűnt.

Ez utóbbi eljárás főként az 1860-as években terjedt el. A gyászoló, gyermekét elengedni nem képes szülőnek nem kellett mást tennie, minthogy elmenjen egy ún. „szellemfotóshoz”, aki portrét készített az élőről, aki mellett láthatóvá vált az elhunyt lelke. Még a másik megoldás főként Európában volt divatban, ez a tengerentúlon terjedt el. Elsőként Bostonban, majd New York-ban nyitotta meg vállalkozását William Mumler, aki spiritiszta feleségével, Hannah-val készítette a gyászfotókat.

Természetesen, hogy az üzlet pörögjön, nem árulták el az érdeklődőknek, hogy manipulált képekről van szó, sokan pedig szentül hittek abban, hogy a művész képes lefotózni az édesanyja vagy édesapa mellett szabad szemmel láthatatlan gyermekszellemet. Mumlert 1869-ben be is perelték, hogy csalást követ el és machinál a képekkel, azonban a megszállott édesanyák megvédelmezték.

2018. nyár: Szerelmes uralkodók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Szülő nélküli "gyermekszellem"
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!