Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
2019. december 19. 10:47 Múlt-kor
Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt első titkára, egyben a szigetország miniszterelnöke nemzetközi körútja egyik állomásaként 1972. május 30-án érkezett Budapestre. Néhány napos tartózkodása során a szokásos protokolláris programokon vett részt – többek között vadászni ment Kádár Jánossal, valamint Balatonaligán töltött hosszabb időt. A magas szintű látogatás színfalai, a köszöntő feliratokkal feldíszített épületek, a magyarul és spanyolul skandáló kirendelt tömegek mögött azonban feszültségek húzódtak.
Korábban
Fidel Castro és az 1959-ig gerillaháborút folytató kubai kommunisták 1960-ig ugyanis elítélték a magyarországi forradalom vérbe fojtását, „szovjet becstelenségről és pusztításról” írtak ahelyett, hogy ellenforradalomként hivatkoztak volna az eseményekre.
Mivel az „ellenforradalom” leverése és a közbeszédben való éles elítélése adta Kádár rendszerének alapvető legitimációját, érthető módon a magyar pártfőtitkár nem viszonyult túlzottan szívélyesen az álláspontját csak későbbiekben revideáló Castróhoz (aki az 1968-as prágai tavasz leverését már támogatta).
Gazdasági szempontból a nyugati féltekén elszigetelt Kuba teljességgel rá volt szorulva a szocialista országok támogatására, így érdemben nem is volt igazán miről tárgyalnia a feleknek. Végül azonban megegyeztek a kubai cukorimport növelésében és abban, hogy Magyarország 20 millió dolláros hitelt nyújt Kubának (ebből végül a telefonhálózatot fejlesztették). Kádár mindazonáltal – több más szocialista ország vezetőjével egyetemben – továbbra sem nézte jó szemmel Kuba „különutasságát”.
További hasonló érdekességeket olvashat a XX. századi magyar történelemről a Múlt-kor őszi különszámában.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Ellenségei negyven évre feloszlatták a jezsuita szerzetesrendet 19:05
- Felesége mentette ki a szemeteskosárból Stephen King első regényét 17:05
- Restaurálás miatt egy ideig nem vezeti a Szabadság a népet a Louvre-ban 16:06
- Nagyszabású eseménnyel emlékeznek meg Szigetvár hős védőiről pénteken 14:18
- Az egykori vár egyik bástyájának maradványaira bukkantak Zalaegerszegen 11:24
- Ha másban nem is, a balatoni hajózás kérdésében egyetértett Széchenyi és Kossuth 09:50
- Bajosan fért volna be az ebédlőbe az angol ügyvéd különös árverési zsákmánya 09:05
- Lenézte a motorkerékpárokat a legendássá váló Darázs tervezője tegnap