Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?

A konferenciaterem a robbanás után (Bundesarchiv, Bild 146-1972-025-10 / CC BY-SA 3.0)

Sikertelen merénylet

1944. július 20-án a kelet-poroszországi Rastenburg (ma a lengyelországi Kętrzyn) közelében fekvő „Wolfsschanze” („Farkasodú”) nevű kihelyezett főhadiszállásán egy csoport összeesküvő Claus von Stauffenberg gróf, a Wehrmacht ezredese vezetésével bombamerényletet kísérelt meg Adolf Hitler ellen, a „Valkűr-hadműveletnek” keresztelt puccskísérlet keretében. A bőröndbe helyezett bombát von Stauffenberg egy tanácskozáson a Führer közelében helyezte el, majd egy előre megbeszélt telefonhívás ürügyén elhagyta a betonbunkert, ahol a tanácskozás folyt.

A bőröndöt időközben arrébb helyezték, így az időzített bomba robbanása nem ölte meg Hitlert. Az összeesküvőket letartóztatták és kivégezték, többeket közülük különös kegyetlenséggel. Összességében több mint 7000 embert tartóztatott le a Gestapo, akik közül csaknem 5000-et ki is végeztek. A merénylet kiváló ürügyként szolgált egyéb leszámolásokra is olyanokkal szemben, akikben a Harmadik Birodalom vezetése nem bízott, és alapot szolgáltatott a fegyveres erők és a lakosság további fanatizálására a náci ideológiának megfelelően – a megszokott katonai tisztelgést például a merényletkísérlet után mindenhol felváltotta a karlendítés.

Claus Schenk von Stauffenberg gróf

Von Stauffenberget és körét az évtizedek során rendszerint a szövetségesek pártján álló hősökként ábrázolják, akik azonnal véget vetettek volna a háborúnak, megelőzve ezzel további csaknem egy évi vérontást Európában, valamint a holokauszt áldozatai egy igen jelentős részének meggyilkolását. E nézetnek azonban több köze van a vágyálmokhoz, mint a valósághoz – rengeteg egyéb tényező befolyásolta volna a merénylet sikere esetén a további történéseket, nem kis részben az összeesküvők saját elképzelései.

Katasztrófát jelentett volna Hitler halála?

Egyértelmű túlzás azt állítani, hogy az utókornak „örülnie” kellene a Valkűr-hadművelet kudarcának. 1944 júliusában azonban beláthatatlan következményekkel is járhatott volna Hitler meggyilkolása és von Stauffenberg körének hatalomátvétele. Kétségtelenül bátor tettük csupán részben volt a nácizmus ellen intézett támadás: nagyon jól tudták, mennyire hatékony politikai eszköz, amellyel Hitler egy egész nemzedéknyi németet rabul ejtett.

E rabul ejtés legfőbb összetevője, a nácik sikerének kulcsa az úgynevezett „hátbadöfés-legenda” (Dolchstoßlegende) volt, amely az első világháborús vereség magyarázatául szolgált. A német lakosság számára igen nehéz volt megérteni, hogyan veszíthetett el országuk egy olyan háborút, amely során ellenséges csapatok nem léptek Németország területére. Eme ellentmondás feloldására született meg a közhitben az az elmélet, hogy a Német Birodalmat egy titokzatos, szocialistákból és zsidókból álló kör elárulta, és elhozta II. Vilmos császár rezsimjének összeomlását (a valóságban a német haderő arisztokratikus tiszti kara „mentette át” magát a weimari rendszerbe – saját felelősségvállalását elkerülve – a császár „feláldozásával”).

Nürnbergi pártgyűlés, 1935

Ez a széles körben elhitt elmélet stabil táptalajt adott annak az örökös áldozati szerepnek, amelybe a két világháború között a németség így beleringathatta magát, és amelyet a nácik kíméletlenül meglovagoltak saját politikai céljaik érdekében. 1944-ben egy Hitler elleni merénylet valószínűleg hasonló értelmezést nyert volna a nép körében – egy újabb „hátbadöfés”, amelyet ezúttal a hadsereg náci ideológia iránt kevésbé elkötelezett tisztikara követett volna el, ami által a lakosság többsége a náci vezetéssel való erősebb szimpatizálásra érzett volna késztetést. Hitler mártírrá válásával a náci párt uralma csak erősödött volna, bárki is lett volna a következő vezető.

Kellemetlen igazság az, hogy ahhoz, hogy a nácizmus bűvölete a német nép felett megtörjön, végig kellett járnia véres útját, a németeknek saját szemükkel kellett látniuk, ahogyan teljes kudarcot vall a rendszer. Hősiességük kétségbe vonása nélkül állítható, von Stauffenberg és körének sikere ezt megakadályozta volna.

Az elkeserítő számok

Tagadhatatlan tény, hogy a második világháború európai halálos áldozatainak egy igen jelentős része 1944 nyara és Németország 1945. májusi kapitulációja között következett be. Ebbe beletartoznak a nyugati szövetségesek Franciaországon és a Benelux államokon át Németországba haladó hadjárata során mindkét oldalon elesettek, a szovjetek Kelet- és Közép-Európán át Németország másik felébe érő hadjárata során elesettek (szintén mindkét oldalon), valamint a mindezek során bekövetkezett civil áldozatok: a német városok bombázásai során meghaltak, vagy a németek „megtorlófegyvereinek” áldozatai Nagy-Britanniában, de a keleti front sem érte még el ekkor Magyarországot, így Budapest ostroma és a kegyetlen magyarországi harcok is hátra voltak még. Végül, de nem utolsósorban a holokauszt során meggyilkoltak jelentős részét is ebben az időszakban pusztították el (köztük a magyar zsidóság jelentős részét is). Könnyű arra következtetni, hogy ha 1944. július 20-án Hitler meghal, ezek az emberek mind megmenekültek volna.

Drezda romjai a pusztító 1945 februári szövetséges bombázást követően (Deutsche Fotothek‎ / CC BY-SA 3.0)

A valóság ennél nagy valószínűséggel sokkal összetettebb lett volna: a Hitler elleni merénylet sikere korántsem jelentette volna azt, hogy a háború egy csapásra véget ér 1944 nyarán. Egyszerűen túl sok akadály állt a béke útjában ekkor, a hatalmat átvevőkkel szemben minden bizonnyal bekövetkező náci ellenállás mellett is. Kiemelendő például az összeesküvők meglepően naiv elképzelései a megkötendő békéről. A kancellár szerepére kijelölt monarchista konzervatív Carl Friedrich Goerdeler például úgy gondolta, a háború utáni Németország része marad Ausztria és a Szudéta-vidék is. Ilyen elképzelések mellett aligha képzelhető el, hogy a békekötés gyors és eredményes lett volna.

Carl Friedrich Goerdeler (Bundesarchiv, Bild 146-1993-069-06 / CC BY-SA 3.0)

1. Sikertelen merénylet
2. Európa sorsa

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2014

• Mussolini szeretőjének titkos naplója
• Szexualitás a görög és római vallásokban 
• Magyar fürdők és kettétört mankók
• Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
• "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
• Az egri vár régészeti kutatásának története
• Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
• Azok a csodálatos Gindly lányok
• Templomerődök Erdélyben