„Mit adtak nekünk a rómaiak?” – hat római találmány, amely lehet, hogy mégsem az
2018. június 20. 09:55 Múlt-kor
Korábban
Amit kétségtelenül a rómaiak találtak fel: a könyv
Miután ennyi példát felsoroltunk olyan dolgokra, amelyeket csak továbbfejlesztettek a rómaiak, bemutatunk egy valóban eredeti római találmányt.
Az első felismerhető ábécét – ezáltal írást is – a Kr. e. 4. század végén, Mezopotámiában találták fel. Ezt az úgynevezett „ékírást” agyagtáblákon rögzítették, amely nem a legmobilabb formátum a hosszabb írott művek számára. Az egyiptomiak e célból találták fel a papiruszt, amely a papirusznövény belének vékony lapjaiból készült. Ezáltal a tudás immár tekercseken vált rögzíthetővé, amelyek könnyebben szállíthatóak voltak, de továbbra is sok helyet foglaltak. Magát a papírt Kínában találták fel a Kr. u. 1. század vége körül, de csak a Nyugatrómai Birodalom bukása után jutott el Európába.
Körülbelül a papír Kínában történt feltalálásával egy időben a rómaiak feltalálták a kódexet. Azonos méretű papirusz- vagy pergamenlapokat egy szélük mentén fűztek össze, két nagyobb és erősebb védőlap között. Ezzel először vált lehetővé nagy mennyiségű írott információ tárolása könnyen szállítható formátumban. Az e-könyv 1900 évvel későbbi megjelenéséig ez maradt az információ rögzítésének és tárolásának elsődleges módja. A Római Birodalom területén annak bukása után is a könyv maradt az írás rögzítésének általános formája – maga a „biblia” szó a görög „könyvek” szó határozott formájából („ta biblia”) ered. A könyv lényegesen könnyebb megosztását tette lehetővé mindenféle összetett fogalmaknak, a keresztény hittől kezdve a császárok évkönyveiig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap