Misszionáriusnak készült, kutatóként jutott el Új-Guineába Bíró Lajos

A trópusok magyar kutatója

Kapcsolata a gyarmatosítótársaság alkalmazottjaival nem volt felhőtlen. Az Új-Guinea Társaságot kizsákmányolónak és nyerészkedőnek találta. A természetbúvár tudósra pedig nem tekintettek egyenrangú partnerként, mindvégig kívülálló szerepet töltött be.

Nem értett egyet azokkal a véleményekkel, amelyek a helyieket primitív és vad népként írták le. Az őslakosokra igyekezett saját viszonyaiknak megfelelően tekinteni és elutasította az európai felsőbbrendűség gondolatát.

Mélyen érezte saját felelősségét is, egy helyen azt írta: „Lelkiismereti kérdésnek tolul fel, hogy idejöttömmel én is részese leszek annak a majdani sok rossznak, mely az itteni természeti népeket is fogja pusztítani. Régi tapasztalat, hogy a civilizáció öl, népeket pusztít ki.”

Utazásait megnehezítették betegségei és néha meg is akasztották, egy szerencsés véletlen folytán azonban 1900-ban összetalálkozott Robert Koch-hal. A későbbi Nobel-díjas német orvos éppen a malária elleni gyógymód után kutatott és Bírót meg is gyógyította. Egy ideig együtt folytatták útjukat.

Bíró több mint nyolcszáz fotót hagyott az utókorra. Felvételeinek különlegessége, hogy kerülte az akkoriban divatos teátrális elemeket, helyette természetes környezetben, természetes beállításokra törekedett. A felvételek nem mindennapi körülmények között készültek. A pápuák ugyanis féltek a fényképezéstől, attól tartva, hogy a fényképezőgép elrabolja a lelküket. Az akadályok ellenére Bíró kiharcolta hozzájárulásukat.

Pápua férfi pajzzsal – az őslakosok sokáig azért vonakodtak a fotózástól, mert a fényképezőgép „elrabolta a lelküket”

Nehezítette a munkáját az időjárás és a pénztelenség is, előfordult, hogy eladni kényszerült a gyűjtött tételekből, sőt azt is megemlíti, hogy a német múzeumok sokkal jobban megfizették volna munkáját. Konkrét ajánlatot is kapott, amelyet azonban visszautasított, végig kitartott amellett, hogy gyűjteménye magyar múzeumba kerüljön. Rendkívül gazdag természetrajzi kollekciója mellett 5257 néprajzi tárgya a Néprajzi Múzeum Óceánia-gyűjteményének legnagyobb egysége lett.

Hat év után, 1901 decemberében indult haza és 1902-ben érkezett vissza Budapestre. Folytatta tudományos tevékenységét, emellett egy ideig előadásokat is tartott, ezekkel azonban felhagyott, mert úgy érezte, hogy „az egzotikumról, ha valótlan is, szívesebben hall a közönség, mint a valóságról”.

A következő években sem hagyott fel az utazással, 1903-ban Máltán és Tuniszban, 1906-ban Krétán is megfordult, de körbejárta Nyugat-Európa természettudományi múzeumait is. Az első világháború után szeretett volna visszatérni a trópusokra, erre azonban már elutasított útlevélkérelmei miatt nem nyílt lehetősége 1931-ben bekövetkezett haláláig. 

1. A felkészülés évei
2. A trópusok magyar kutatója

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2010

• Az aradi vértanúk özvegyei
• Jan van Eyck és a Rózsa-regény
• A végzetes vonzerejű asszony
• Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
• Hová lettek a bűnösök?
• Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
• A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
• Az eredeti Széchenyi az igazi
• Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig