Mindennapi frissítő a Közel-Keletről
2018. május 25. 19:45 Múlt-kor
Korábban
Kávémámoros főváros
A kávéfogyasztás szokása, kellékei, kultúrája döbbenetesen gyorsan terjedt el, és vált a nagyvárosi török mindennapok részévé. I. Szulejmán szultán (1520 – 1566) uralkodása alatt még csak ötven kávéház nyílt meg, II. Szelim (1566 – 1574) és III. Murád (1574 – 1595) idején viszont már 600-nál is több egységről van tudomásunk.
Az Oszmán Birodalom városaiban háromféle kávéház terjedt el. A legkisebb és legszerényebb fajta nem volt egyéb, mint egy egyszerű főzőbódé, amely általában a piacok vagy egy-egy forgalmasabb üzlet mellé települt, és ott szolgálta ki az árusokat, vagy az arra járó vevőket. A következő típus volt a leggyakoribb a birodalomban. Egyes kutatók egyfajta „szomszédsági” kávéháznak nevezik, mert nemcsak egy-egy kisebb körzetet szolgáltak ki, hanem megrendeléseket is teljesítettek. Ülőhelyük elég csekély számban volt, a vendégek inkább a kávéház előtti padokon foglaltak helyet.
A nagy, reprezentatív külsejű kávéházak alkották a harmadik csoportot. Ezek egy-egy város legnagyobb csomópontjánál, vagy látogatottabb helyeken épültek fel. Kényelmes ülőhelyeik, és a fenti két típusnál sokkal tágasabb tereik voltak, sőt, némelyiknek saját kertje, vagy parkja volt. Mindegyik típusra jellemző volt, hogy egyetlen nagy helyiségből álltak, amelynek egyik sarkában helyezkedtek el a kávéfőzéshez szükséges eszközök.
A kávéfogyasztás általánossá válásával a társadalom minden rétege képviseltette magát a kávéházakban. A leggyakoribb látogatók között a török szellemi elit képviselői voltak, akik tudtak írni-olvasni, és akik jártasak voltak az irodalom területén is. Jogtudósok, tanárok, bírók stb. felolvasásokat tartottak, vagy megvitatták a legfrissebb eseményeket. De a tulajdonosok is mindent megtettek azért, hogy a vendégek jól szórakozzanak: egyesek zenés kísérettel ellátott mesemondókat fogadtak fel, akik a történeteikkel feldobták a hely hangulatát, sőt, Evlia Cselebi, 17. századi török történetíró beszámol arról, hogy a kávéházakban fellépő bábjátékosok külön céhbe tömörültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.