„Mindenkit lekopaszítanak”. Pártos Imre bori notesze és munkaszolgálat utáni pályája

Dr. Pártos Imre Borban volt munkaszolgálatos 1944-ben. A budapesti ügyvéd pályája ezzel végleg befejeződött. A negyvenes éveiben járó Pártost vasútépítési feladatok várták a szerb hegyekben. Tehetsége, képzettsége, adottságai és szerencséje révén azonban írnoki státuszba került, ami lehetővé tette, hogy Borban naplót vezessen. 

A bori napló

Csapody Tamás: Pártos Imre bori notesze és munkaszolgálat utáni pályája című tanulmánya az Aetas folyóirat 2020/4. számában jelent meg. Az alábbiakban egy hosszabb részletet olvashatnak a munkából, a teljes írás és a bori naplójának szövege ide kattintva érhető el:

Más zsidó munkaszolgálatosok is írtak naplót Borban, de helyzetéből adódóan neki a megszokottól eltérő nézőpontból volt módja rögzíteni az eseményeket. Szerencséjének is köszönhetően ő a naplójával együtt több egyedülálló bori dokumentumot és tárgyat tudott hazahozni. Naplójában bori időszakán túl felszabadulását követő vándorlásainak és részben szegedi időszakának az eseményeit is rögzítette.

Így értesülünk arról, hogy Szegeden rendőrnyomozó, majd népügyész lett. A többi volt bori munkaszolgálatossal ellentétben két évig szegedi lakos maradt. Népügyészi munkájának részleteiről már nem naplójából, hanem a népbírósági peranyagok és sajtóforrások alapján tudunk vázlatos képet alkotni.

Fontos népbírósági perekben volt népügyész, majd saját kérésére Budapestre helyezték át. Budapesti népügyészként, később legfőbb állam- ügyész helyettesként másodfokon képviselte a vádat. A Rákosi-rendszerben számos politikailag is releváns perben és koncepciós perben vett részt legfőbb államügyész helyettesként. A népbíróságok megszüntetés után főállamügyész helyettesként dolgozott.

Az ötvenes évek közepétől kezdve éppúgy keveset tudunk róla, mint a bori munkaszolgálata előtti éveiről. Aktív életének utolsó tíz évében vállalati jogtanácsosként dolgozott, majd tíz évvel nyugdíjba vonulását követően, hetvenegy éves korában halt meg.

Dr. Pártos Imrét 1944-ben hívták be munkaszolgálatra Gödöllőre. A bevonulása idején negyvenkét éves, házas, római katolikus vallású Pártost Gödöllőről Jászberénybe, majd Borba vitték. (Pártos nagyszülei és szülei egyaránt izraelita vallásúak voltak. Pártos Imre római katolikus vallásban született.) Egyike volt annak az összesen 6000 főt számláló, zsidó és kisegyház tagokból álló munkaszolgálatosnak, akiket a magyar állam átadott a németeknek kényszermunkára. Pártost a Bortól mintegy 30 kilométerre a hegyekben lévő Bregenz nevű altáborba vitték. Pártos Imre bevonulásának napjától kezdve (1944. június 5.) minden egyes nap feljegyzett valamit noteszébe, egészen az év utolsó napjáig.

Összesen 210 napon keresztül vezette folyamatosan notesz-naplóját, függetlenül attól, hogy melyik bori táborban volt, illetve fel- szabadítása után merre vezetett az útja. A napló által dokumentált hat hónapból négyet bori táborokban, kettőt a Bor és Szeged közötti vándorlással, további kettőt pedig a felszabadított Szegeden töltött. A nap eseményeit általában három tömör mondatban foglalta össze noteszében. A tömörség egyik nyilvánvaló oka az, hogy naplóját kis noteszbe írta, amelyben a napi bejegyzésekhez csak minimális, néhány centiméteres hely állt rendelkezésére.

Pártos Imre az idősebb korosztályhoz tartozott, fehér karszalagos, jogvégzett és sokéves ügyvédi gyakorlattal rendelkező, fővárosi munkaszolgálatos volt, aki sérvbetegsége miatt nem volt alkalmas nehéz fizikai munkára. Mindennek köze lehetett ahhoz, hogy végül tény- leg nem kellett táboron kívüli – úgynevezett külmunkásként – vasúti töltést építenie a hegyekben, végig írnok volt. A naplót író bori munkaszolgálatosok közül kizárólag ő volt ebben a bizalmi beosztásban. Vele együtt volt írnok a szintén budapesti ügyvéd, dr. Kadocsay Győző. A naplóból azonban kiderül, hogy kettőjük közül Pártos volt az „irányító” és Kadocsay a „végrehajtó”. A naplóból az is látható, hogy Pártos teljesen tisztában volt kiváltságos helyzetével és egyben ennek veszélyeivel is. A számára is „undorító” fizikai munka10 elkerülésén kívül az írnokságnak számos előnyét élvezhette (napi fürdés meleg vízben, élelemajándék, kényelmesebb fekvőhely, délelőtti szabadidő, háborús hírek, jól informáltság).

A Bregenz altábor és talán egész Bor legdurvább keretlegényétől, Császár János főtörzsőrmester pofonjaitól ugyan állandóan tartott, de a pofonok és a kikötések elmaradása pontosan mutatja védettségét. A legnagyobb „írnok-előnye” azonban az volt, hogy a keret emberszámba vette őt, és meg tudta őrizni emberi méltóságát. A helyzetéből adódó veszélyeknek is tudatában volt, mert ahogyan írta, „a tigris és a bárány nem lehetnek igaz barátok”. Azt, hogy mennyire jól kezelte köztes helyzetét, jól példázza, hogy úgy nyerte el felettesei bizalmát, hogy nem veszítette el a bajtársaiét, ő lett a táboron belül működő „jóléti bizottság” elnöke. Naplójában ugyan azt írta elnökségéről, hogy „nem nagy jelentőségű, mert a bizottságnak nincs pénze”, az elnöki pozíció akkor is erős morális tartalommal bírt volna, ha annak valóban nem lett volna anyagi háttere. Tudjuk azonban, hogy a jóléti bizottság rendelkezett bevételekkel.

A felszabadulás, vándorlás és megérkezés Szegedre

Románia és Bulgária kiugrása a háborúból gyors visszavonulásra kényszerítette a németeket Borból. Először az altáborokból vonták vissza Borba a magyar munkaszolgálatosokat. Pártos Imre a Bregenz altáborban lévőkkel együtt ekkor kerül a Borban lévő Brünn nevű táborba (1944. szeptember 4.). Bori időszakának második, közel két hónapig tartó szakasza ez, amely önmagában is két – a Brünn és a Berlin táborban töltött – időszakból áll. Mindkét bori táborban sokkal rosszabb volt a helyzet (és az ő helyzete), mint a Bregenz altáborban, miközben az ő írnoki és egyben védett pozíciója megmaradt.

Hosszú várakozás után a Berlin táborból Magyarországra indított második csoportba került. A korábban elindított első csoport tragikus sorsával ellentétben az ő csoportját a Tito-partizánok felszabadították (1944. szeptember 30.). Pártos Imre bori munkaszolgálatos időszaka és ezáltal a naplója leghosszabb része itt véget ért. A háborúnak és az életveszélyes helyzeteknek azonban nem volt végük. A szerb hegyek közötti, közel két hónapos, kalandos vándorlásnak talán a legnehezebb része Kučevóhoz kötődik. A németek ugyanis váratlanul visszafoglalták a már a partizánok kezén lévő és a volt bori munkaszolgálatosokat nagy számban befogadó szerb várost.

Pártos naplójának leírásai egybecsengenek a kučevói támadásról részletesen beszámoló Andai Ferenc, volt bori munkaszolgálatos visszaemlékezésével. Pártos és Andai egymástól függetlenül Kučevo után ugyanabba az irányba ment tovább. A mintegy 2400 felszabadított bori munkaszolgálatossal ellentétben nem Románia felé, Aradra vagy Temesvárra vitt az útjuk, hanem Nagybecskerekre, majd Szegedre. Pártos alig két héttel később (1944. október 24.) érkezett meg Szegedre, mint ahogyan a város felszabadult. Andai hamar elhagyta a várost, és a számára nagyobb biztonságot és jólétet jelentő Temesvárra ment. Pártost is fenyegette a „málenkij robot”-ra hurcolás veszélye, és barátai őt is hívták Temesvárra, ő mégis Szegeden marad. Itt a református otthonban megvendégelték, ingyen szállást adtak neki, az ügyvédi kamarától tudott segélyt kérni, a város pedig gyorssegélyben részesítette. Szegeden ismét polgárnak érezte magát.

Ehhez életének négy fontos változása mindenképpen hozzájárult. Bevonulása óta először élvezhette a városi civilizáció adta kényelmet (színház, mozi, cukrászda, fürdő stb.), ismét legitim módon, igazolványokkal védve élhetett. Lényeges változást jelentett, hogy megismerkedett Antalffy György híres szegedi halkereskedővel és családjával. Ők barátságukba, családjukba és házukba fogadták. A huszonhárom éves, válófélben lévő lányukkal és kétéves unokájukkal – ameddig ez a naplóból követhető – bensőséges kapcsolatot ápolt.

A szegedi „megállapodottság” jeleként fogható fel, hogy noteszének adatokat tartalmazó, addig üresen hagyott részébe ekkor írta be nevét („Dr. Pártos Imre”) és a neki is otthont adó Antalffy család lakcímét („Szeged, Gr. Apponyi utca 19.”). Pártos Imre szegedi életében a negyedik, utólag sorsdöntőnek nevezhető változás az volt, hogy a városházán segédtisztviselői ingyen-állást lecserélte a rendőrnyomozói munkakörre. Egyre több munkája lett a rendőrségen. Annyit írt csak erről, hogy „kihallgatok, előzetes letartóztatást is foganatosítok, internáltatok”. A neki tetsző rendőrségi munkáról, az egyre növekvő munkateherről és munkájának elismeréséről ugyan értesülünk tőle, de a részletekről nem tudunk meg semmit.

Pártos Imre az 1944-es év utolsó napján befejezte a rendszeres naplóírást. Ezt követően a noteszébe még öt fontos, rövid bejegyzést tett 1945. június 5. és 1947. szeptember 30. között. Ezek között szerepelt Császár János bori keretlegény szegedi elítélésére és kivégzésére vonatkozó dátum (1945. augusztus). A munkahelyváltozással kapcsolatban annyit írt noteszébe, hogy 1945. június 5-én „államügyésszé neveztek ki” Szegeden. Megváltozott családi állapota is, mivel elvált a bori noteszében többször említett szerelmétől, és új házasságot kötött (1946. január 26.).

Felesége azonban nem a naplójában emlegetett Antalffy Erzsébet, hanem a szegedi gyermekorvos, dr. Nagy Klára lett. A napló utolsó bejegyzésében pedig azt írta, hogy „pompás fiúcska apja vagyok” (1947. szeptember 30.). Fia napra pontosan három évvel azután született, hogy a partizánok felszabadították őt, és visszanyerte szabadságát.

Csapody Tamás: Pártos Imre bori notesze és munkaszolgálat utáni pályája című tanulmánya az Aetas folyóirat 2020/4. számában jelent meg, a teljes írás és a bori naplójának szövege az alábbi linken érhető el:

http://acta.bibl.u-szeged.hu/71947/1/aetas_2020_004_116-143.pdf