Minden második festmény hamis volt egy francia kisváros múzeumában
2018. május 2. 13:52 MTI
A dél-franciaországi Elne városka Étienne Terrus műveinek szentelt múzeuma felfedezte, hogy a birtokában lévő alkotások több mint fele hamisítvány. A helyi sajtó szombati jelentése szerint Eric Forcada művészettörténész néhány festmény restaurálása után kezdett el kételkedni a gyűjtemény egy részének eredetiségében.
Korábban
A France Bleu rádió szerint kulcsfontosságú volt, hogy több festményen olyan épületek láthatók, amelyeket az 1857 és 1922 között élt Terrus halála után emeltek. Az aggályok nyomán szakértői bizottság alakult a festő elne-i múzeumban őrzött képeinek vizsgálatára, amely megállapította, hogy 82 alkotás, vagyis a kollekció több mint fele hamis, nem készíthette őket Étienne Terrus.
A Katalónia francia vidékén fekvő Elne önkormányzata feljelentést tett a hatóságoknál és 160 ezer euróra becsülte a múzeumot ért kárt. Az intézmény két évtized alatt gyűjtötte össze a festményeket, rajzokat, akvarelleket, hogy méltó gyűjteményt állítsanak össze a festő emlékére, aki ott született és ott is hunyt el. „A látogatók helyébe képzelem magam, akik fizettek a belépőért, és hamis képeket láttak. Elfogadhatatlan” – mondta Yves Barniol polgármester.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.