Minden idők száz legnagyobb hatású fotóját gyűjtötte össze a Time magazin
2016. november 18. 12:40 MTI
Robert Capa, azaz Friedmann Endre két fotója is szerepel a Time magazin által készített válogatásban, amelyben minden idők száz legnagyobb hatású fotója látható. A magazin szerkesztői történészekkel, képszerkesztőkkel és kurátorokkal is beszéltek világszerte.
Korábban
A Time új fotógyűjteménye, amely a The Most Influental Images of All Time címen jelent meg, csütörtöktől könyvben, videókon és egy honlapon is látható. A fotók vagy filmekből származó képkockák között sok világszerte ismert kép van. Ilyen a New York-i ikertornyok összeomlásakor, szeptember 11-én készült Zuhanó ember című Pulitzer-díjas kép is, amelyet Richard Drew, az Associated Press fotósa készített. Vannak olyan felvételek is, amelyek kevéssé ismertek, például Philippe Kahn kaliforniai szoftvermérnök képe újszülött gyermekéről: ez az első mobilkép, amely úgy készült, hogy Kahn 1997-ben összekötött egy mobilt egy digitális kamerával.
A magazin szerkesztői történészekkel, képszerkesztőkkel és kurátorokkal is beszéltek világszerte, a Time stábja pedig interjúkat készített a fotósokkal, a képek szereplőivel, barátokkal, családtagokkal, hogy minden képhez mellékelhessenek egy-egy esszét. A száz kiválasztott fotó között van Robert Capa A milicista halála, valamint a D-day című képe, Matthew Brady híres Abraham Lincoln-portréja, az Iwo Jimánál lengő zászló, amit Joe Rosenthal fotózott és az Alfred Eisenstaedt által 1945-ben a Time Square-en lekapott csókolózó pár is vagy az Abraham Zapruder forgatta amatőr film 313. kockája, amely J. F. Kennedy meggyilkolásakor született 1963-ban.
A fényképek között szerepel a NASA felvétele, amelyet a Hold túlsó feléről készítettek a Földről, egy 1934-es fotó a Loch Ness-i szörnyről és az a szelfi is, amit Ellen DeGeneres csinált hollywoodi sztárokkal a 2014-es Oscar-gálán. A válogatásban helyet kapott Nilüfer Demir megrázó képe az Égei-tengerbe fulladt szír kisfiúról, Alan Kurdiról is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap