Mi áll az olasz bűnszervezetek vallásos külsőségeinek hátterében?
2021. május 21. 08:34 Múlt-kor
Korábban
Vérrel hintett szentképek, vízzel hintett kábítószerek
Néhány csoportot azonban nemcsak a társadalmi életben jellemzi az egyházi közösségek és az egyházi szimbólumok erőteljes hatása. Ennek legmarkánsabb jelei a szicíliai Cosa Nostrában figyelhetőek meg. A család tagjává egy ún. keresztelőn (battesimo) válhat az ember, és keresztapát (padrino) választ magának.
Először elkülönített szobába kísérik, ahol jelen vannak a család meghatározott képviselői. Néha be is zárják a jelöltet néhány órára egy szobába. Később ismertetik vele a szabályokat, illetve a szervezet felépítését, ettől kezdve pedig visszalépés nincs.
A procedúra során letett eskü részeként számos érdekes szimbólumot alkalmaznak, amelyeknek szintén erős az egyházi kötődése. A jelölt fegyverfogó kezét megragadják, és megszúrják egy tűvel, majd a vérrel bekennek egy szentképet, amely általában az Angyali Üdvözlet Madonnája.
A képet később meggyújtják, és az újdonsült tag a láng fölött teszi le az esküjét, mondván, hogy sohasem árulja el a Cosa Nostrát, ha pedig ezt mégis megtenné, akkor úgy égjen el ő is, ahogyan a szentkép. Természetesen az eskünek és a belépésnek a legfontosabb eredménye az, hogy az így csatlakozó jelölt új identitást nyer, amely már teljes egészében a Cosa Nostrához köti őt.

A Camorra is alkalmaz hasonló beléptetést, ott a Pompeji Madonna képmására csepegtetik a vért, és körbe adják, hogy mindenki megcsókolja. A csoport kábítószer-elosztó laboratóriumaiban is használják az egyházi szimbolikát: egy alkalommal harminchárom hasistéglát készítenek egyszerre, Jézus életkorára utalva, és ezt követően harminchárom perc szünetet tartanak, majd keresztet vetnek, és folytatják a munkát. Az elkészült terméket szentelt vízzel meghintik, így remélve, hogy a szállítmány baj nélkül eljut a kirendelt céljához.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Titanic
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Bár nemzetközi egyezmények védik, a Titanic roncsa idővel teljesen el fog tűnni
- Több ezren haltak bele a Londonra ereszkedő szennyes füstfellegbe 19:05
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget 18:02
- A magyar mérnök, aki tegeződött Henry Forddal: Galamb József 16:05
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán 14:20
- Több turista léphet be naponta Machu Picchu romvárosába januártól 12:21
- 1901-ből köszönti az utókort az eleki templom kupolájában talált időkapszulához írt levél 11:19
- A későn beköszöntő tél sem állíthatta meg a korcsolyázás szerelmeseit a Városligetben 08:20
- Egy lesújtó kritika nyomán nevezte el művészeti irányzatát Renoir tegnap