Mi áll az olasz bűnszervezetek vallásos külsőségeinek hátterében?
2021. május 21. 08:34 Múlt-kor
Korábban
Vérrel hintett szentképek, vízzel hintett kábítószerek
Néhány csoportot azonban nemcsak a társadalmi életben jellemzi az egyházi közösségek és az egyházi szimbólumok erőteljes hatása. Ennek legmarkánsabb jelei a szicíliai Cosa Nostrában figyelhetőek meg. A család tagjává egy ún. keresztelőn (battesimo) válhat az ember, és keresztapát (padrino) választ magának.
Először elkülönített szobába kísérik, ahol jelen vannak a család meghatározott képviselői. Néha be is zárják a jelöltet néhány órára egy szobába. Később ismertetik vele a szabályokat, illetve a szervezet felépítését, ettől kezdve pedig visszalépés nincs.
A procedúra során letett eskü részeként számos érdekes szimbólumot alkalmaznak, amelyeknek szintén erős az egyházi kötődése. A jelölt fegyverfogó kezét megragadják, és megszúrják egy tűvel, majd a vérrel bekennek egy szentképet, amely általában az Angyali Üdvözlet Madonnája.
A képet később meggyújtják, és az újdonsült tag a láng fölött teszi le az esküjét, mondván, hogy sohasem árulja el a Cosa Nostrát, ha pedig ezt mégis megtenné, akkor úgy égjen el ő is, ahogyan a szentkép. Természetesen az eskünek és a belépésnek a legfontosabb eredménye az, hogy az így csatlakozó jelölt új identitást nyer, amely már teljes egészében a Cosa Nostrához köti őt.

A Camorra is alkalmaz hasonló beléptetést, ott a Pompeji Madonna képmására csepegtetik a vért, és körbe adják, hogy mindenki megcsókolja. A csoport kábítószer-elosztó laboratóriumaiban is használják az egyházi szimbolikát: egy alkalommal harminchárom hasistéglát készítenek egyszerre, Jézus életkorára utalva, és ezt követően harminchárom perc szünetet tartanak, majd keresztet vetnek, és folytatják a munkát. Az elkészült terméket szentelt vízzel meghintik, így remélve, hogy a szállítmány baj nélkül eljut a kirendelt céljához.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- A nemesi osztály válságát vitte színpadra a katolikus egyháztól elforduló Csiky Gergely tegnap
- A mártíromság színeibe öltözve halt meg Mária, a skótok királynője tegnap
- Mozgó Múzeum: retró Ikarusokat állít szolgálatba a Közlekedési Múzeum tegnap
- Sisinek írt köszöntőlevél és egy korai Louis Vuitton-darab is gazdára talált a BÁV 82. Művészeti Aukcióján tegnap
- Életképtelennek minősítette országa falvait a Kárpátok Géniusza tegnap
- Földönkívülieket, titkos fegyverkísérletet és a KGB-t is sejtették egyesek a Gyatlov-rejtély hátterében tegnap
- Ahol a Loire és a Tisza találkozik: ismét várja a látogatókat a tiszadobi Andrássy-kastély tegnap
- Már a 17. században megmérte a fény sebességét Ole Rømer 2023.12.07.