Miért voltak annyira büdösek a középkori városok?
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
Korábban
A város ütőere és pöcegödre
A nagyobb városok a folyók mentén alakultak ki és növekedtek nagyra már a középkorban is, ez azonban nem jelentette azt, hogy az ivóvizet is innen vették. London esetében a Temze vize is ihatatlan volt a szennyezés miatt. Az ivóvizet a Great Conduit nevű földalatti csatorna vitte a Tyburntől a városba.
A folyóba viszont minden bekerült, amit nem tudtak hová tenni. A temetetlen halottakat csakúgy a folyóba vetették, ahogy a mészárosok és a hentesek munkájának melléktermékeit. A városnak így lényegében a szemetese lett a folyó, a feleslegessé vált hulladék jelentős része a Temzében végezte.
Mindebből arra lehetne következtetni, hogy a folyó élővilága lényegében kihalt, ám a középkori forrásokból azt olvashatjuk ki, hogy nagyon is komoly halászat folyt rajta.
A halászatot London város természetesen szabályozta, viszont a középkori polgárok asztalára kerülő halnak csak egy kis része volt helyi, a feltárt csontmaradványok alapján a többség tengeri eredetű volt.
A hulladéklerakó mellett egyéb célokra is használták a folyót. Richard Whittington londoni polgármester építtette a Temze fölé azt a 128 ülőhelyből álló nyilvános vécésort, amelyet Whittington's Longhouse-nak neveztek el a londoniak. 1421-től kezdett el működni, és koedukált volt, a fele a férfiaknak, fele a nőknek lett kijelölve.
London egyébként a Temzével szerencsésebben járt, mivel a tenger közelsége miatt a folyón naponta kétszer érkezett a dagály. Ez azt is jelentette, hogy a beáramló tengervíz felhígította és kimosta a szennyezett folyóvizet. Más városok, amelyeknek a folyója távolabb volt a tengertől, nem voltak ilyen szerencsések, és a folyóvíz csak egy újabb szagforrást jelentett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap