Miért nem fürödtek az Új-Angliába érkező puritán telepesek?
2019. november 26. 12:44 Múlt-kor
Korábban
A tiszta len fontossága
Senki sem engedhette meg magának, hogy ne váltsa gyakran alsóruháját, ugyanis e kilátszó helyen az néhány nap után láthatóan elszíneződött a különféle testváladékoktól.
A puritánok számára emellett a test tisztításának fontos módja volt az ágynemű rendszeres tisztítása is. A napközben viselt ruhában való nyugovóra térés volt az egyik legtisztátalanabb (és erkölcsileg legromlottabb) dolog, amit csak tehetett az ember.
Egy 1639-ből származó levélben egy Maine-ben élő telepes „ringyós” magaviselettel vádolja házvezetőnőjét, miután az „ruhában és harisnyában ment ágyba”, ezáltal beszennyezve ágyneműjét.
Az őslakosok, akikkel a telepesek találkoztak az Újvilágban, egészen másként képzelték el a tisztaságot. A vampanoagok és más őslakosok általában a szabadban, folyókban és patakokban fürödtek, és azt is undorítónak tartották, hogy az európaiak magukkal hordták orrváladékukat zsebkendőikben.
Az őslakosok fogai is sokkal jobb állapotban voltak a telepesekéhez képest, mivel számos módon ápolták szájhigiénéjüket. Puha fából való „rágórudakkal” tisztították őket, frissítő növényeket (például mentát) rágtak a jó illatú leheletért, és faszénnel dörzsölték fogaikat, hogy fehéren tartsák őket.
Ezzel szemben az európaiak körében egyáltalán nem volt bevett szokás a fogmosás semmilyen formája, és étrendjük is károsabb volt szájuk tisztaságára nézve, mint az indiánoké.
A telepesek alacsony higiéniája nem csupán egy kellemetlenség volt, amellyel találkozásaikkor szembe kellett nézniük az őslakosoknak – valódi veszélyt is jelentett.
A mosdatlan jövevények halálos mikrobákat terjesztettek, amelyekkel az őslakosok nem találkoztak korábban, s így nem is rendelkeztek velük szemben természetes immunitással.
A történészek becslései szerint az európai betegségek Új-Anglia partvidékén az őslakos populáció több mint 90%-át elpusztították már 1620-ra, a Mayflower érkezésének évére. Az elkövetkező évtizedek során ezek a betegségek további milliókkal végeztek a kontinensen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Karinthy Frigyes léghajón repült a Városliget fölött
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap