Miért kellettek annyira a nácik térképei az amerikaiaknak a II. világháború végén?

Veszélyben a főnyeremény

Saalfeld körülbelül 80 kilométerre délkeletre volt a csapat akkori pozíciójától. Hough, Mills és a legénység öt tagja április 17-én érkeztek meg a városba, öt nappal azután, hogy az amerikai 87. gyaloghadosztály elfoglalta. A vasútállomást és a közeli gyárak le lettek bombázva, és a lakosság éppen az épen maradt, teli vagonokat fosztogatta. Sok holttest még az utcán hevert, temetetlenül.

A 87. gyaloghadosztály egyenesen továbbvonult anélkül, hogy felállította volna a katonai közigazgatást, így Hough és emberei vállalták magukra a rendteremtők szerepét. Találkoztak a polgármesterrel és három másik helyi vezetővel, akik Hough szerint „úgy tűnt, örülnek, hogy látnak néhány szövetséges egyenruhát a környéken”.

A szemüveges őrnagy nem köntörfalazott azzal kapcsolatban, mit keresnek csapatával a városban. A városatyák elvezették őket egy sikátoron át egy raktárcsarnokba, ahol egy nagyjából 10×15 méter alapterületű helyiségben plafonig érő polcsorokat láttak, tele papírokkal.

Az amerikaiak nem másra bukkantak, mint a Wehrmacht központi térkép- és geodetikusadat-raktárára, a főnyereményre. A hadsereg anyagai ugyanis – a jobbára civil RfL adataitól eltérően – jóval túlnyúltak Németország háború előtti határain, Kelet-Európába és a Szovjetunióba. Ezt az anyagot szintén Berlinből szállították el, hogy megmentsék a bombázásoktól.

Hough sürgönyt címzett a legközelebbi amerikai hadtestparancsnoknak. „Veszélyes helyzet állt elő Saalfeld városában” – kezdte. „Tucatnyi vagy még annál is több teherautóra való dokumentum került elő, nagy része pótolhatatlan, amely rendkívül nagy értéket képvisel a Hadügyminisztérium számára.” Azonnal kérvényezte legalább 150 katona rendelkezésre bocsátását a város biztosítására – nem csupán a HOUGHTEAM és az értékes zsákmány védelmére, de a lakosok biztonsága érdekében is.

Alig volt idő felmérni az adattár tartalmát. Hough és emberei a raktárban töltötték az éjszakát, hogy biztonságban tudják a kincset. A legközvetlenebb fenyegetést a szovjet és lengyel menekültek kóborló bandái jelentették: e szerencsétlen sorsú emberek a közeli kényszermunka-táborokból szabadulva bosszúhadjáratba kezdtek a német lakosság ellen, fosztogatva és gyújtogatva. Hough becslése szerint körülbelül 4000-en lehettek, sokan részegek voltak, és némelyikőjüknél fegyver is volt. Ha éppen a raktárhoz tévedtek volna, a néhány amerikai aligha védhette volna meg a felbecsülhetetlen értékű zsákmányt.

A Vörös Hadsereg ekkor már Berlint támadta. Nyilvánvaló volt, hogy az európai háborúnak hamarosan vége, Hough pedig tudta, hogy Saalfeld már a szovjetek számára kijelölt megszállási zónában volt a szövetségesek korábbi egyezségének megfelelően. Ez azt jelentette, hogy a harcok végeztével a várost át kell adniuk a szovjeteknek – ha nem viszik el időben a térképészeti anyagokat, soha többé nem látják őket.

1. Tudóskommandó a harcoló csapatok nyomában
2. Tudományos kincsvadászat
3. Helymeghatározás a GPS kora előtt
4. A nyelvésztől a pornógyűjtőig
5. Bizalmas dokumentumok a szemét közt
6. Eredményes kihallgatás
7. Veszélyben a főnyeremény
8. A kincs kimenekítése
9. A kazánfűtő altábornagy
10. A zsákmány felhasználása

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek