Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
2019. július 10. 08:36 Múlt-kor
Korábban
A náci eugenika gyökerei
Az eugenika hívei a genetikában keresték az olyan nemkívánatos tulajdonságok és társadalmi jelenségek okát is, mint a bűnözésre való hajlam vagy a szegénység. Úgy hitték, az emberek szelektív szaporításával, „tenyésztésével” erősíthető az elfogadható viselkedés, és kiiktathatók a káros hajlamok.
Mire az 1940-es években Mengele megkezdte kísérleteit Auschwitz-Birkenauban, az ikrek iránti efféle tudományos érdeklődés már több évtizedes múltra tekintett vissza.
Habár már a kezdetektől fogva arra engedték következtetni a tudósokat e kísérletek, hogy a környezet és a genetikai meghatározottság körülbelül azonos súllyal játszik szerepet a fejlődésben, az eugenikában hívők továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy az ikreken végzett kísérletek mélyebb betekintést nyújthatnak az utóbbiba.
Otmar von Verschuer a Harmadik Birodalom orvostársadalmának egyik meghatározó alakja volt, és rendkívül nagy befolyással bírt a náci állam rasszpolitikájára is. Az általa írt művek terjesztették el azt a nézetet, hogy a biológiailag meghatározott rassz „védelme” érdekében a zsidók, romák és más kisebbségek elleni fellépés szükséges.
Verschuer a kényszer-sterilizálás és a szelektív szaporítás híve volt, és nagyszámú ikerpár adatait gyűjtötte össze, az így nyert statisztikákból pedig arra igyekezett választ kapni, hogy a különféle betegségek, illetve a bűnözésre való hajlam és más tulajdonságok mennyiben lehetnek örökletesek. Kutatásaiban részt vett protezsáltja, Mengele is.
Mentorához hasonlóan Mengele is elkötelezett híve volt a náci ideológiának. A háborút frontvonalbeli orvosként kezdte, 1943-ban került Auschwitzba beosztott orvosként. Itt eleinte a roma tábort felügyelte, ennek felszámolása (azaz több ezer lakójának elgázosítása) után az egész birkenaui táborrész főorvosává léptették elő.
Leghírhedtebb bűneit itt követte el, mint például a marhavagonokban a táborba szállított rabok kíméletlen válogatását – akit nem talált elég egészségesnek, azt azonnal elgázosításra jelölte ki.
Mengele folytatni kívánta a Verschuer szárnyai alatt megkezdett ikerkísérleteket, a táborban pedig már rendelkezésére állt elegendő alany is. Habár a korábban, békeidőben végzett kísérletei tudományosan többé-kevésbé legitimnek mondhatók, itteni tevékenysége egyáltalán nem. Az orvosi elvek és a tudományos módszertan teljes feladásával körülbelül 1500 ikerpáron hajtott végre kísérleteket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Nyár nélküli évben született Shelley őrült tudósa
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap