Mi volt a bűnük a középkori eretnekeknek?

2015. november 30. 14:40

A 11-12. században ezreket égettek el máglyán eretnekség miatt. De kik is voltak valójában ezek a szörnyű kínokat elszenvedő szerencsétlenek, és mi volt a bűnük? Ennek járt utána a historyextra.com portál a téma szakértője, Bob Moore segítségével.

Korábban

A katolikus egyház tanításaival össze nem egyeztethető tanokat hirdető eretnekeknek a 11. századtól kezdve gyakran máglyahalál lett a sorsa. Az ókor évszázadai után először 1022-ben ítéltek embereket eretnekségért máglyahalálra. Bár az 1160-as évekig csak néhány embert, az eretneknek bélyegzett csoportok vezetőit égették meg, innentől kezdve egyre gyakoribbá vált, hogy egyszerű emberek is a máglyára kerültek.

Bob Moore, a Nottinghami Egyetem professzora szerint lehetetlen pontosan megmondani, hogy hány ember lelte halálát eretnekség miatt a máglyán, azt viszont tudjuk, hogy sok esetben csoportosan küldték a halálba a nem megfelelő tanokat hirdetőket. Előfordult, hogy egyszerre 200 embert is megégettek. Mint a kutató elmondta, nézetrendszerüket tekintve nem lehet egységesen kezelni az eretnek csoportokat, mivel különböző dolgokban hittek. Az azonban kijelenthető, hogy az eretnekek többsége a kereszténység egy egyszerű, az Újszövetség tanításainak szó szerinti elfogadásán alapuló formájában hitt. Az eretnekekről általánosságban elmondható, hogy nagy hangsúlyt fektettek az erkölcsi tisztaságra, és elítélték a hivalkodó gazdagságot.

Mivel javarészt gnosztikus tanokat hirdettek, úgy vélték, a szent tudást csak első kézből, vagyis Istentől lehet megszerezni, tagadták a közvetítők, vagyis a papok, valamint az egész egyházi hierarchia szerepének szükségességét. Ez utóbbi nem taktikailag nem bizonyult a legszerencsésebb húzásnak, mivel ezzel magukra vonták az egyház figyelmét és – ami még ennél is rosszabb – haragját. Bár a köztudatban úgy él, hogy a középkor a „hit kora” volt, és mindenki gyűlölte az eretnekeket, valójában nincs bizonyíték arra nézve, hogy különösebb probléma lett volna a katolikus átlagemberek és az eretnekek között, egészen addig, amíg kívülállók – mint például a keresztesek vagy az inkvizítorok – nem „köptek bele a levesbe”, mint például az 1209-től húsz éven át tartó, albigensek ellen folyó keresztes hadjárat alatt.

Albigenseknek vagy katharoknak a dél-franciaországi Albi városából kiinduló eretnek szekta tagjait nevezik, akik azt vallották. hogy az egész világot, és benne mindent az ördög alkotott, az egyházi szentségek pedig valójában nem Krisztus igazi szentségei, hanem a bűnösök egyháza által kitervelt ördögi csalás részei. Bár sokan minden eretneket katarnak neveznek, Moore szerint ez teljes badarság, mivel az albigensek szektája nem hasonlítható össze az Európa többi részén szárba szökkenő eretnek mozgalmakkal.

Ha nem tartozott ténylegesen valamelyik szektához, alapvetően két oka lehetett annak, hogy valakit eretnekséggel vádoltak. Sokak azért kerültek az egyház kereszttüzébe, mert konfliktusuk volt valamelyik egyházi hatósággal: az egyszerű papoknak például nem volt ildomos őszintén kifejteni az egyház hiányosságaival kapcsolatos nézeteiket, mivel ezzel komoly problémákat okozhattak püspökeiknek, és így végső soron maguknak is. Ebben az esetben tehát az egyház által elvárt fegyelem megsértése volt az eretneknek bélyegzés oka.

Az eretnekséggel vádolt világiak ezzel szemben általában valamilyen egyházi tulajdon vagy jövedelem kapcsán kerültek szembe az egyházi hatóságokkal. A 11. század végétől a katolikus egyházban egy reformfolyamat indult meg, amelynek két alapja volt: egyrészt szerették volna elérni, hogy az egyházi kinevezések a világi hatóságok jóváhagyása nélkül történjék meg, másrészt pedig igyekeztek általánossá tenni a cölibátus gyakorlatát. Mivel jelentős vagyon volt az egyház birtokában, a nemesség a cölibátussal vélte biztosítottnak, hogy az egyházi elöljárók a földjeiket gyarapítva, és azt utódaikra hagyományozva nem fognak rivális dinasztiákat alapítani. Voltak azonban, akik nem voltak hajlandók kompromisszumot kötni az egyházzal, ez pedig könnyen az eretnekség vádját vonhatta maga után.

Moore szerint fontos azonban azt is megjegyezni, hogy az eretnekség nem csak az egyházról szólt, mivel a világi uralkodók legalább olyan vehemenciával üldözték a hierarchia és a gazdagság tagadását hirdető eretnekeket. A 12. századtól már gyakorlatilag bárkire ráfoghatták, hogy eretnek, aki valamiért szúrta az egyházi és világ hatóságok szemét: így váltak „eretnekké” többek között a leprások, a „szodomiták”, a prostituáltak és a zsidók is.