Megbilincselt csontvázaktól a tatárjárásig – 2016 tíz legfontosabb híre a Múlt-koron
2016. december 31. 14:48
Korábban
A külóni vérbűnhöz is köze lehet az athéni tömegsírnak
Athén – az ókorban kikötőként használt – Faliriko Delta negyedében görög régészek egy legalább 2600 éves tömegsírra bukkantak, ahol mintegy nyolcvanan aludták örök álmukat. Harminchat, jó felépítésű, a fogaik alapján valószínűleg magasabb társadalmi rétegből való férfinak a feje felett volt megbéklyózva a keze, egyiküknek pedig a lábai is meg voltak kötözve. A szakértők csak találgatni tudnak, kik lehettek ők, és miért kellett a sírjaikban is bilincset viselniük. Mivel a mellettük lévő korsók az i. e. 7. század harmadik negyedére datálhatók, a kutatók nem tartják elképzelhetetlennek, hogy az eltemetettek szerepet játszhattak az athéni olimpiai bajnok, Külón i. e. 632-ben végrehajtott, sikertelen puccskísérletében. A megarai türannosz veje hívei élén elfoglalta az Akropoliszt, ám Megaklész arkhón körülzárta őket, és szabad elvonulást ígért, amelyet azonban nem tartott be. A halálos esküszegés külóni vérbűn néven lépett be az athéni történelembe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap