Megbilincselt csontvázaktól a tatárjárásig – 2016 tíz legfontosabb híre a Múlt-koron
2016. december 31. 14:48
Korábban
Ókori görögök segíthettek a kínai agyaghadsereg megalkotásában
Egy kiterjedt nemzetközi kutatás során tudósok egy csoportja az európaiakra jellemző mitokondriális DNS-mintákat azonosított, amelyek arra utalnak, hogy a nyugati felfedezők már 1500 évvel korábban letelepedhettek Kínában, mint azt korábban gondolták: a Csin Si Huang-ti sírját védő híres, 8000 katonából álló agyaghadsereg megalkotásában valószínűsíthetően görögök segíthettek. Csang Vejhszing professzor, a sírkomplexum feltárásán dolgozó régészek vezetője úgy véli, a felfedezés „fontosabb, mint bármi az elmúlt 40 évben”, beleértve magát az agyaghadsereg megtalálását is. Ez lehet ugyanis az első ismert találkozás a nyugati és a kínai civilizáció között. A tudósok szerint a kapcsolatra utaló bizonyíték már akkor is világos, ha megfigyeljük az agyagkatonákat, mivel Kínában semmilyen, embernagyságú szobrok alkotására utaló hagyományt nem találunk. Ráadásul nem csak az agyagkatonák, a helyszínen felfedezett bronz szobrok kivitelezése is görög hatásra utal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap