Másodperceken múlt az első holdraszállás sikere, az üzemanyag majdnem kifogyott
2019. július 20. 09:59 MTI
Korábban
Nixon várt rájuk
Ezt követően a houstoni központ néhány órás pihenőt rendelt el a legénységnek, majd Armstrong lemászott a holdkomp egyik lábához rögzített létrán. Húsz perccel később követte őt Aldrin. A két űrhajós különösebb tudományos kísérletet nem végzett, de ez nem is volt cél, hiszen az Apollo-11 küldetése az ember Holdra juttatásában és hazaszállításában ki is merült. Egy szeizmométert, egy lézertükröt helyeztek el a felszínen, kifeszítettek egy alufóliát kozmikus részecskék befogására, és összegyűjtöttek 25 kilogrammnyi holdkőzetet.
Természetesen kitűzték az amerikai lobogót, majd sétálgattak, futkároztak, szökdécseltek - azaz megtapasztalták, hogy milyen érzés egy olyan égitesten mozogni, amelyen az ember saját testsúlyának az egyhatodát érzi. Hatvan méternél távolabb azonban nem merészkedhettek el a Sastól.
Mintegy két és fél óra elteltével, miután bejártak egy kilométernyi távolságot, befejeződött az "ismerkedési est" a Holddal. A két űrhajós visszatért a holdkompba, majd begyújtották az indítórakétákat, és visszacsatlakoztak az égitest körül Collinsszal keringő anyaűrhajóhoz.
Három nappal később az Apolló-11 parancsnoki kabinja ejtőernyők fékezésével a Hawaii-szigetek közelében a Csendes-óceán vizébe csobbant, ahonnan 17 kilométerre Richard Nixon akkori elnökkel a fedélzetén várt rájuk a Hornet repülőgép-anyahajó.
Ezt követően még hat expedíció indult a Holdra. Az egyik vállalkozás (Apollo-13) műszaki hiba miatt kudarcot vallott, de az űrhajósokat rendben visszahozták a Földre. A holdutazásokat 1972 decemberében fejezték be. Az Apollo-program keretében 12 embertársunk járt a Holdon, ám az elmúlt 47 évben senki sem lépett égi kísérőnk felszínére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap