Már háromezer évvel korábban is borozhattak az itáliaiak, mint ahogyan azt eddig gondoltuk
2017. augusztus 28. 10:26 MTI
Rézkori tárolóedényt tártak fel régészek Szicília délnyugati részén, a benne talált hatezer éves bormaradványok átírhatják a borkészítés történelmét Olaszországban. A régészek folytatják kutatásaikat, most azt próbálják meghatározni, hogy vörös vagy fehérbort tároltak az edényben.
Korábban
Eddig azt feltételezték, hogy a szőlőtermesztés és borkészítés a középső bronzkorban (Kr.e 1300-1100) fejlődött ki a mai Olaszország területén, erről árulkodtak a korábban talált szőlőmag-fosszíliák, ősi tárolóedények és borászatok maradványai.
A legújabb felfedezéssel azonban még korábbra, a rézkorba tehetők a borászat kezdetei az Appennini-félszigeten. A Dél-Floridai Egyetem régésze, Davide Tanasi vezette nemzetközi csoport, amelyben részt vettek a Cataniai Egyetem szakemberei is, az ősi bormaradványokra a szicíliai Agrigento egyik barlangjában, kétfülű cserépedényben bukkantak.
A mázatlan edényben talált maradványok vegyi elemzése során találtak borkősavat és nátriumsót, amelyek a természetben a szőlőben vannak jelen, illetve a borkészítés folyamatában. Megállapították, hogy a maradványok Kr.e. 4000-ből valók.
A régészcsoport, amely a Microchemical Journal folyóiratban ismertette eredményeit, hangsúlyozta, hogy nagyon ritkán lehet meghatározni ilyen öreg maradványok összetételét, ehhez az szükséges, hogy az ősi tárolóedényt érintetlenül tárják fel, ami a jelen esetben is történt. A régészek folytatják kutatásaikat, most azt próbálják meghatározni, hogy vörös vagy fehérbort tároltak az edényben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.