Már gyermekként megtanulta Rettegett Iván cár, hogy csak kegyetlenkedéssel tarthatja meg hatalmát
2021. augusztus 5. 13:40 Edward Collins
Novgorod „megbüntetése”
A fiú kegyetlenség tekintetében felvette a versenyt az apjával, merthogy az uralkodó már fiatal korától kezdve magával vitte gyermekét nem csupán a tanácsülésekre, hanem a kínzásokra, sőt az orgiákra is.
Egy Oderborn nevű krónikás azt állította, olyan nagy volt az összhang köztük, hogy még a szeretőiket is kölcsönadták egymásnak. A trónörökös már 15 évesen aktívan kivette részét a lengyelekkel való szövetkezéssel vádolt kereskedővárosban, Novgorodban rendezett mészárlásból.
Iván és fia az opricsnyikok, valamint 1500 sztrelec élén 1570. január 8-án vonult be a városba, de már az odafelé vezető úton is halomra gyilkoltak mindenkit. A városban pribékjeik élén minden képzeletet felülmúló vérengzést rendeztek: anyákat kínoztak meg gyermekeik előtt, nyelveket, orrokat vágtak le, sokakat kiheréltek, másokat tűzön sütöttek meg. Apa és fia majd minden egyes kivégzéssorozat után jámboran tért be a templomba. Az újabb kutatások 2 ezer és 12 ezer közé teszik a mészárlás áldozatainak számát.
Iván uralkodása utolsó időszakában egymást érték a külpolitikai kudarcok. A krími tatárok 1571-ben Moszkváig nyomultak előre, és felégették a várost, az 1558 óta zajló livóniai háború utolsó szakaszában, 1581 őszén pedig a lengyel seregek törtek be a lengyel király és litván nagyfejedelem, Báthory István vezetésével az országba.
Miközben a Karéliát és Észtországot már meghódító svédek megszerezték a Finn-öböl kulcsát, Narvát, Báthory augusztusban a fősereggel Pszkov erődjét támadta. A bojárok segítséget kértek a vonakodó, menekülésben gondolkodó, megalázó békére hajló cártól, mondván, ő vagy fia, Iván álljon a Pszkov felmentésére küldendő csapatok élére.
Mivel néhány perccel a bojár küldöttség megjelenése előtt a trónörökös hasonló hadműveleteket vázolt fel neki, a cár meggyőződésévé vált, hogy összeesküvést szőnek ellene, amelynek végső célja utódja hatalomra segítése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap