Már az őt püspökké kinevező pápa is megjegyezte, hogy Richelieu-ből „nagy gazember” lesz
2021. március 31. 12:54 Múlt-kor
Korábban
Gyors felemelkedés
A fiatal püspök hét évvel később, 1614-ben már a papi rend vezéralakjaként tűnt fel a rendi gyűlésen. Felszólalásai Medici Mária királyné figyelmét is felkeltették, és a királyi udvar tárt karokkal fogadta. Az apja, IV. Henrik meggyilkolása után 1610-ben a francia trónt elfoglaló XIII. Lajos szintén kiskorú felesége, Ausztriai Anna szolgálatába állt
Az ifjú király helyett az országot régensként irányító Medici Mária, valamint kegyence, d’Ancre márki, vagyis Concino Concini meglátta Richelieu-ben a lehetőséget, és amellett, hogy Anna királyné tanácsadója lett, 1616-ban államminiszterként a külügyek irányítójává is megtették.
A kamasz király azonban idővel tényleges hatalmat követelt magának, és ennek jegyében 1617 áprilisában meggyilkoltatta Concinit. A kegyenc holttestét a párizsi csőcselék szaggatta szét. Medici Mária anyakirályné Richelieu-vel együtt a Loire völgyében található Blois kastélyába menekült.
Az anyakirályné és főnemesi támogatói 1619-20-ban több alkalommal is fellázadtak a király ellen, ám az uralkodónak ezeket a próbálkozásokat sikerült levernie. A két fél közötti viszonyt végül az 1620-as angers-i béke rendezte, amelynek tető alá hozásában Richelieu kulcsszerepet játszott.
Miután XIII. Lajos számára már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy az 1622-ben bíborosi rangra emelt Richelieu az állam érdekeit mindennél előbbre valónak tartja, 1624-ben a királyi tanács tagjává választotta.
Néhány hónap múlva már az első miniszteri pozíciót is magáénak tudhatta. Az uralkodó és a bíboros felismerte, hogy szoros együttműködésük mindkettejük hasznára válik. Richelieu tíz év alatt a rendi gyűlés tehetséges szónokából a Francia Királyság egyik legnagyobb hatalmú emberévé, a kül- és belpolitika első számú irányítójává emelkedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap