Máig rejtély övezi a londoni Towerbe zárt két ifjú angol herceg sorsát

IV. Eduárd halálával idősebb fiát kiáltották ki királlyá V. Eduárd néven, mindössze 12 évesen. Nagybátyja, Richard, Gloucester hercege lett a királyság lordprotektora, így ő gyakorolta a kiskorú király helyett a hatalmat. V. Eduárd édesanyja, az özvegy királyné Elizabeth Woodville és családja azonban nem fogadta el Richard kinevezését. A lordprotektor megoldása erre az volt, hogy a London felé utazó Woodville-kontingensen – köztük az ifjú királyon – rajtaütött csapataival, vezetőit lefejeztette, V. Eduárdot pedig a koronázás előtt álló királyok hagyományos szálláshelyére, a Tower szobáiba vitette. A király anyjának családjával folyó véres vita ellenére úgy tűnt, a lordprotektor felügyelete mellett rendben meg fogják koronázni V. Eduárdot.

Richard az anya bizalmát elnyerve a kisebbik fiút, Richardot is a Towerben szállásolta el az ifjú király mellett. Ezután azonban előterjesztette azon állítását, hogy bátyja, IV. Eduárd Elizabeth Woodville-lel kötött házassága előtt már szerződés került aláírásra arról, hogy egy fiatal özvegyet, Eleanor Butlert veszi feleségül. Mind IV. Eduárd, mind Lady Butler halottak voltak ekkor már, de Richardnak sikerült előkerítenie a papot, aki állítólag végrehajtotta a szertartást. Ennek kihirdetésével Richard azt állította, IV. Eduárd és Elizabeth Woodville házassága semmisnek minősül, így fiaik törvénytelenek, és egyikőjüknek sincs joga a trónra.

1483. június 26-án így Richardot kiáltották ki királlyá, július 6-án pedig meg is koronázták. IV. Eduárd két fiát senki sem látta többé. Eltűnésük az angol történelem egyik nagy rejtélye, és a korban is megragadta sokak fantáziáját. William Shakespeare 1633-as III. Richárd című drámájában gonosz nagybácsiként ábrázolja III. Richárd királyt, azonban nem ő az egyetlen ember, aki körül felmerült az esetleges gyilkosság gyanúja.

Tény, hogy a regnáló király nem rendelt el semmiféle keresést, és nem lett kimondva az sem, hogy a gyermekek meghaltak volna – nem épült emlékhely, nem őriztek semmilyen velük kapcsolatos ereklyét. A két fiú egyszerűen eltűnt, az udvarban pedig nem esett róluk szó. Voltak azonban később, akik Henry Tudorra gyanakodtak – ő III. Richárd riválisa volt ekkoriban, és szintén magának követelte a trónt, így érdekében állt volna a fiúk megöletése. A későbbi VII. Henrik király ráadásul a fiúk nővérét, IV. Eduárd legidősebb lányát, Elizabeth-et vette feleségül, miután 1485-ben legyőzte III. Richárdot a Bosworth Fields-i csatában (ezzel együtt visszavonatta a IV. Eduárd gyermekeinek törvénytelenségéről szóló nyilatkozatot is).

Henry Tudor azonban nem tartózkodott Angliában, amikor V. Eduárd és öccse eltűntek. A történtek azon változata elméletileg lehetséges, hogy saját királlyá koronázása után ölette meg őket, amennyiben ekkor még életben voltak. 1485-ös győzelme után a két fiú továbbra is fenyegetést jelentett volna uralmára, így ekkor is meglett volna az oka a gyilkosságra. A hercegek sorsát övező bizonytalanságot jól mutatja, hogy VII. Henrik uralkodása alatt két ifjú trónkövetelő is megjelent, aki a kisebbik fiúnak, Richardnak adta ki magát.

Az első egy Lambert Simnel nevű közrendű születésű fiú volt, aki aztán megváltoztatta történetét, és a hercegek unokaöccsének, IV. Eduárd kivégzett öccse fiának, Edward Plantagenetnek adta ki magát – az igazi Edward Plantagenet ekkor a Towerben raboskodott, sokan azonban halottnak hitték. Simnel végül kegyelemben részesült, és VII. Henrik udvarában mosogatófiúként, majd solymászként alkalmazták. A második álherceg egy Perkin Warbeck nevű, állítólag flamand fiú volt, aki mellé állva VII. Henrik ellenségei Írországban gyűjtöttek sereget, majd kétszer is megkíséreltek vele partra szállni Angliában. Második kísérlete során elfogták, vallomást írattak vele alá, melyben beismerte hamis személyazonosságát, majd kivégezték.

1513-ban Thomas More III. Richárd históriája címmel írt könyvet. Ebben egy harmadik gyanúsítottat hoz fel: szerinte Sir James Tyrrell lovag, III. Richárd egyik leghűbb követője magára vállalta a felelősséget a két herceg haláláért. A beszámoló szerint Tyrrell a király parancsára bízta meg a hercegek megölésével két emberét, Miles Forrestet és John Dightont, akik megfojtották a gyermekeket álmukban. A kettős gyilkosságot követően a holttesteket More szerint „a lépcső lábánál, illő mélységben” temették el. A III. Richárdot nemigen kedvelő More könyvén kívül azonban semmilyen más forrás nem szól Tyrrellről és beismeréséről. Shakespeare is nagy valószínűséggel More művét vette alapul színdarabjához, amelyben maga Tyrrell öli meg a gyermekeket.

1674-ben fordulat következett be az ügyben: a Tower egyik alkalmazottja a börtön kápolnájához vezető kőlépcső alatt két csontvázra bukkant. Úgy tűnt, a két ifjú herceg maradványai kerültek elő. A maradványokat urnákba helyezték, és a westminsteri apátság VII. Henrik nevét viselő kápolnájába helyezték őket. 1933-ban a maradványokat elővették, és orvosi vizsgálatnak vetették alá, amely megállapította, hogy valóban gyermekhez tartozott mindkettő.

1789-ben a windsori Szent György-kápolnában javításokat végző munkások bukkantak egy IV. Eduárd és Elizabeth Woodville sírboltjához kapcsolódó, addig nem ismert kisebb sírboltra, amelyben két azonosítatlan gyermek koporsója volt. Semmiféle vizsgálat nem történt, és a sírboltot újra befalazták. A külső felirat szerint a két koporsóban IV. Eduárd és Elizabeth Woodville két korán elhunyt gyermeke, a kétéves George és a 14 éves Mary maradványai találhatók benne, azonban a kápolna egy másik részén az 1810 és 1813 közötti bővítés során találtak két másik gyermeki maradványokat tartalmazó koporsót, amelyek egyértelműen „George Plantagenet” és „Mary Plantagenet” felirattal voltak ellátva. Ezeket áthelyezték IV. Eduárd és Elizabeth Woodville mellé, azonban ekkor sem történt kísérletet arra, hogy kiderítsék a kisebbik sírboltban lévő gyermeki maradványok személyazonosságát.

Mind a Westminsterben, mind a Windsorban elhelyezett maradványok újbóli exhumálásához és vizsgálatához – királyi nyughelyekről lévén szó – uralkodói beleegyezésre lenne szükség, ezt azonban II. Erzsébet királynő egyelőre nem adta meg. A „toronyba zárt hercegek” rejtélye iránt időről időre fel-fellángoló érdeklődés a jövőben talán megoldást hozhat a maradványok személyazonosságát illetően, azonban még ha ki is derülne valamelyik párosról, hogy V. Eduárd és Richard herceg maradványai, haláluk körülményei, oka és ideje továbbra is megoldatlan rejtély maradna.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2017

• Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
• Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
• Szinyei Merse Pál: Majális
• Szacsal, Nopcsa-kastély
• Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
• A Közel-Kelet amazonjai 
• Cornelia, a Gracchusok anyja
• Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
• Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora