Máig rejtély, pontosan miként vált köddé Anglia első tengerentúli kolóniája
2021. június 25. 08:45 Múlt-kor
Korábban
Egy kolónia köddé válik
Raleigh nem adta fel a tervét, hogy Roanoke-ból ismét működő telepet csináljon, ezért 1587-ben új expedíciót szervezett. A vezetője John White lett, Raleigh barátja, aki művész volt, a helyi indiánokról készített rajzai szerencsére a mai napig fennmaradtak.
Amikor 1587. július 22-én kikötöttek a régi település helyén, ott nem találták meg azt a 15 katonát, csak egy csontvázat, amely vélhetően az ott hagyott angolok egyikéhez tartozott. A telepesek kedvét az új kolónia alapításához ez nem igen hozta meg, de White és társai nem tehettek mást, mert Raleigh flottájának a parancsnoka, Simon Fernandez, megtagadta, hogy visszatérjenek a hajóra.
Így épülhetett meg a második roanoke-i település, hevenyészett erődítéssel, hogy távolt tartsák a barátságtalan őslakókat. Bármilyen mostohák is voltak a körülmények, akadt jó hír is: augusztus 18-án született meg Virginia Dare, aki White lányának, Eleanor Dare-nek volt a gyermeke. Ő volt az első angol újszülött az Újvilágban.
A legnagyobb gondot az élelmezés jelentette, a telepeseknek ugyanis az Angliából hozott készleteikre kellett hagyatkozniuk, miután a helyi növénykultúrát nem ismerték eléggé. Ebben segítséget nyújthattak volna az indiánok, ahogy azt más frissen alapított telepek esetében tették, de erre az ellenségeskedés miatt nem került sor.
John White megpróbálta ugyan rendezni a viszonyt a közeli Croatoan indiánokkal, ám azok a törzsek, akiket az angolok korábban megtámadtak, nem hajlottak a békére. Az egyik telepest meg is ölték, miközben rákászott a tengerparton.
Ezután döntött úgy White, hogy még ugyanabban az évben hazatér Angliába, hogy erősítést és élelmet hozzon. Az új flotta azonban nem kelhetett útra egyhamar, mert a téli átkelést az óceánon a kapitányok megtagadták. 1588-ban pedig Angliát megtámadta a spanyol Legyőzhetetlen Armada, ami értelemszerűen minden gyarmatokkal kapcsolatos erőfeszítést másodlagos fontosságúvá tett.
White ezért képtelen volt hajókat szerezni, végül egy karibi térségbe induló kalózflottát vett rá, hogy kössenek ki Roanoke-ban. Amikor azonban 1590. augusztus 18-án, napra pontosan három évvel az unokája születése után megérkezett, ott nem talált senkit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.