Máig nem tudni pontosan, kik voltak a rejtélyes ókori város, Petra építői
2024. december 9. 18:05 Múlt-kor
Korábban
A nabateusok eredete
Nagy hegyek és mély szorosok által átszelt dombok között emelték Petra városát, a nabateus királyság fővárosát. Az ezt körülvevő rejtély nagyrészt annak köszönhető, hogy sok kérdés maradt még megoldatlanul, kezdve a város építőinek kilétével.
Egyértelműnek tűnik, hogy arámi nyelvet beszéltek, de az mégis ismeretlen, hogy kik is voltak pontosan, honnan jöttek és mennyi időt töltettek itt letelepedve. Mások felvetik annak lehetőségét, hogy egy, a Perzsa-öböl partja közeléből eredő nomád nép volt, amelyik a mai Jordániába költözött és idővel létrehozta Petrát.
A görög történetíró, Diodórosz volt az első, aki írásban megemlítette a nabateusok létezését. Szövegeiben úgy írja le Petra városát a Kr. e. IV. századból, mint egy helyet, ahol a karavánok áthaladtak és ahol menedéket találtak a nomád törzsek, akik a szabad ég alatt éltek, és elsősorban birkák és tevék gondozásával foglalkoztak.
Diodórosz azt is megemlíti, hogy Holt-tengeri szurokkal, valamint értékes fűszerekkel, mirhával és tömjénnel kereskedtek, az Arab-félsziget termékeivel.
Ez a leírás szemben áll azzal, amit a görög geográfus, Sztrabón adott három századdal később. A történetet egy barátjától, a filozófus Athénodórosz Kananitésztől hallotta, aki a keresztény korszak kezdete körül látogatta meg Petra városát, és Sztrabónnak egy nagy metropoliszról számolt be, amely gazdag és királyok irányítják, lakosai díszes sziklaházakban laknak és a város bővelkedik birka-, szamár,- és tevenyájakban.
Elmagyarázza, hogy a nabateusok földművelők voltak és annak ellenére, hogy a sivatag közepén éltek, rendelkeztek annyi felszíni vízzel, hogy kerteket is fenn tudtak tartani.
Ez a változás Petra leírásában feltételez egyfajta fordulatot, amit a város néhány századon keresztül élt át. Eközben a közel-keleti kereskedelmi kapcsolatok központjává vált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek tegnap
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül az 1996-os dagesztáni túszdrámát tegnap
- Látványos színpadi shownak hitték Richmondban a tűzvészt tegnap
- A Watergate-botránnyal teljesen aláásta hatalmát Richard Nixon tegnap
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét 2025.01.08.
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról 2025.01.08.
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking 2025.01.08.
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását 2025.01.08.