Máig nem tudni biztosan, hogy ki ölhette meg IV. (Kun) Lászlót
2024. július 10. 09:05 Németh Máté
Korábban
A nagykorúsított király
A következő évek a királyba vetett várakozások beigazolódásának jegyében teltek, de nemcsak a belső hatalmat sikerült megtisztítani egyes magánérdekektől: I. Rudolf és IV. László csapatai döntő vereséget mértek II. Ottokár hadaira 1278-ban a morvamezei Dürnkrutnál.
László a csatában – amelyben a cseh király is meghalt – számottevő segítséget nyújtott szövetségesének a győzelem érdekében; ezután kezdődött meg a Habsburg család felívelő, birodalomépítő története.
A központi hatalom megszilárdítása azonban nem volt hosszú életű, ebben pedig nem kis szerepe volt az 1279-ben az ország területére érkező Fülöp fermói püspöknek, aki pápai követként jött annak érdekében, hogy az egyház ügyeit rendezze a korábbi években felforgatott királyságban.
IV. László és I. Rudolf találkozása a csatatéren (másolat Than Mór 1872-es olajfestményéről)
Fülöp ragaszkodott a kereszténytől idegen, nomád és pogány életformát gyakorló kunok megregulázásához, noha ők számítottak az uralkodó egyik legfontosabb támaszának, ráadásul László édesanyja révén maga is kun származású volt.
A legátus hittérítő buzgalma a kunkérdést törvények kiadásával kívánta rendezni, amelyek a keresztény hit felvétele mellett többek között letelepedésük kötelezettségéről szóltak. László vonakodott végrehajtani ezeket, miután a kunokban gyanakvást és ellenérzést kiváltó törvények azt is jelentették, hogy elveszíti addigi legszilárdabb haderejét.
Fülöp válasza sem késett sokáig, Lászlót engedetlensége miatt kiközösítette az egyházból, az országot pedig egyházi átokkal sújtotta. A fiatal uralkodó vergődése tehát folytatódott: ekkor azonban már nem a bárói csoportosulások között őrlődött a király, hanem egy olyan választás elé került, amelyben nem tudott döntést hozni.
László a választás súlya alatt megrogyva a továbbiakban hirtelen, át nem gondolt lépésekkel rontotta saját és országa helyzetét. Előbb kényszerhelyzetben megalázkodott Fülöp előtt, majd elraboltatta őt és átadta a kunoknak, mire ezért a bárók a királyt ejtették foglyul. A formális békekötés és a gyors szabadulás ellenére nyugalom továbbra sem köszöntött az országra.
A kunok lázadásai állandósulni látszottak, az 1282-es hód-tavi csatában (a mai Hódmezővásárhely közelében) fegyverrel kellett az uralkodónak engedelmességre bírnia őket. Közben több, addig hű embere fordított hátat neki, kiújultak a feszültségek a Kőszegi családdal is, így László újra a hetvenes évek viszontagságai között őrlődött
A külső támadásra sem kellett sokat várni, de ezúttal nem a csehek, hanem 1285-ben a tatárok törtek be az országba. A második tatárjárás ugyan jóval kevesebb pusztítással járt az 1241–1242-esnél, de a király renoméját tovább csorbította az a híresztelés, amely szerint ő maga hívta be az ellenséges hadakat, hogy saját hatalmi bázisát növelje. László életformája mindeközben kezdett olyan irányt venni, amellyel rászolgált a „Kun” jelzőre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap