Mai autóink féklámpája, ablaktörlője és irányjelzője is egy hollywoodi színésznő találmánya volt
2022. március 30. 14:26 Múlt-kor
Korábban
Szabadalom nélkül
Lawrence-nek nem a mai indexnek megfelelő eszköz volt az utolsó találmánya. A karjelzéseknek megfelelő megállásra külön ötletet eszelt ki. Egyszerűen a fék megnyomására felemelkedett egy stop felirat a kocsi hátulján, így figyelmeztetve a hátulról érkezőket a készülő lassításra.
De Lawrence nemcsak az irányjelző és a féklámpa elődjét tervezte meg. A harmadik olyan találmány, amely nélkül manapság már egyetlen kocsi sem képzelhető el, és amellyel a színésznő dolgozott, az elektromos ablaktörlő.
1918-ban Lawrence édesanyja nyújtotta be a szabadalmat „tisztító eszköz szélvédők számára” megnevezéssel. Ő maga nem foglalkozott azzal, hogy védettség alá helyezze a találmányait, ezért a nevét többnyire elfeledte a közlekedéstörténettel foglalkozó közvélemény.
Az irányváltást jelző indexet 1909-ben találta fel Percy Douglas-Hamilton, egy brit férfi, de valószínűtlen, hogy Lawrence tőle merítette volna az ötletét. 1925-ben szabadalmaztatta ifjabb Edgar Walz a fék és irányjelző eszközöket, majd a harmincas években következett Joseph Bell, aki bejegyeztette ezeknek első elektromos verzióját.
Lawrence nem nyerte el a szabadalmat, bár az édesanyja Bridgwood Manufacturing Company néven indított is egy vállalkozást, a lánya ötletére alapozva. (Lotta Lawrence maga is hozzátett a találmányhoz egy olyan fejlesztést, amely megvédte az üveget a párásodástól, sőt amikor az Egyesült Államok belépett a háborúba, az ötletet felajánlotta a hadseregnek, hogy a harcokban használt távcsövek hasonló problémáit megelőzzék).
A vállalkozás azonban nem járt sikerrel, mire az ablaktörlő 1923-ban kötelezővé vált volna, a cég a fennmaradt információk alapján valószínűleg befejezte működését.
Lawrence tulajdonképpen semmilyen jövedelemre nem tett szert a találmányaiból. Ebben az időszakban elég szokatlannak számított az, hogy egy nő ilyen kérdésekkel foglalkozik, nem kizárt, hogy egy kedvezőbb társadalmi környezetben a színésznő neve feltalálóként is fennmaradt volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05