Magyarországra szabadította a bresciai hiénát a megtorlást követelő császár
2022. október 6. 08:50 Szelke László
Korábban
Főtisztek osztrák kézen
A világosi fegyverletétel után Görgeit az orosz főhadiszállásra kísérték, s csak itt és ekkor tudta meg, hogy a cári főparancsnok, Ivan Paszkevics kizárólag az ő életét tudja garantálni a példás büntetést és véres megtorlást követelő ifjú császárral, Ferenc Józseffel és a bosszúszomjas Haynauval szemben.
A fiatal Görgei Artúr, akit bűnbakot keresve a nemzet „árulójának” kiáltottak ki
Augusztus 23-án a főtiszteket és tiszteket – Görgei kivételével – átadták az osztrákoknak, majd a Karl Ernst törzsbíró vezetésével megalakuló aradi különleges katonai törvényszék már augusztus 25-én megkezdte a kihallgatásokat.
Bécsben augusztus 31-én, főként Ferenc József kérésének és követelésének engedve döntöttek arról, hogy Haynaunak csak utólagos jóváhagyásra kell felterjesztenie a haditörvényszéki határozatokat, így a bécsi kormányzat nem bírálhatta felül, azaz nem enyhíthette a súlyos ítéleteket.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Az Aradon perbe fogottakat a haditörvényszék két fontos szempont alapján választotta ki. Mindegyikük a császári hadsereg tisztjeként kezdte meg katonai karrierjét, valamint az V. Ferdinánd által, uralkodói manifesztumban, önkényesen feloszlatott magyar országgyűlés október 3-i időpontja után is önálló seregtesteket vezettek, és végrehajtották az október első napjaiban megalakuló Országos Honvédelmi Bizottmány utasításait.
A katonai törvényszéken a főtisztek elleni vád a fegyveres lázadás volt, melyet a Függetlenségi Nyilatkozat és a trónfosztás elfogadása után is tovább szolgáló személyek esetében felségárulásnak minősítettek.
Az aradi vértanúk hősi viselkedésükkel megmutatták, hogyan tudnak a magyar ügyért harcolók komoly katona módjára, méltósággal meghalni
Mindenképpen hangsúlyozandó, hogy a jogi eljárás törvényessége több szempontból is problémás volt. A fegyveres lázadás vádja azért ellentmondásos, mert V. Ferdinánd önkényesen, tulajdonképpen törvénytelenül oszlatta fel a magyar országgyűlést, nem beszélve arról, hogy Batthyány Lajos kormányának alkotmányos működését, az áprilisi törvényeket éppen ő szentesítette.
A felségárulás vádja pedig azért megkérdőjelezhető, mert Ferenc Józsefet a törvények értelmében nem lehetett legitim királynak tekinteni.
A császári trónon V. Ferdinándot 1848. december 2-án váltotta Ferenc József (akit viszont nem koronáztak magyar királlyá, az csak a kiegyezés évében, 1867. június 8-án történt meg), ezért a magyar országgyűlés az 1849. április 14-i trónfosztás időpontjáig Ferdinándot tekintette törvényes uralkodójának.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 20. Ókori állam-berendezkedések (Athén, Róma – Julius Caesar egyeduralmi kísérlete, Augustus principátusa)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/781.jpg)
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap