Magyarok is részt vettek a lascoux-i barlang újabb másolatának létrehozásában
2016. december 19. 14:03 MTI
Az ősi barlangrendszer a tudósok szerint mintegy 18 ezer éves lehet, és 1979 óta az UNESCO világörökségi listáján szerepel. A barlangot 1940-ben fedezték fel, 1963 óta viszont a turisták nem látogathatják, mivel az általuk kilélegzett szén-dioxid károsítja a falfestményeket, felborítja a barlang speciális, törékeny mikroklímáját. Magyar szakemberek is részt vettek a híres franciaországi lascoux-i barlang újabb másolatának létrehozásában, a létesítményt a múlt héten avatta fel Francois Holland francia államfő.
Korábban
1983-ban nyílt meg a barlang korábbi másolata, a Lascaux 2, amely a barlangi falfestményeket idézte meg. A Lascaux 3 egy vándorkiállítás a barlandrendszerről. Az új másolat a teljes Lascaux-barlangot rekonstruálta, 30 munkás négy éven át dolgozott rajta. Az elkészült munka 66 millió euróba került.
Az új másolat létrehozásában a Salisbury Régészeti Kft. és a Salisbury France SARL szakemberei francia és német szakértőkkel dolgoztak együtt. A vállalkozás munkatársainak köszönhetően többek között tizenkét féle ásványi pigmentet, ásványtömböket láthatnak az érdeklődők, de különböző tárgyak - köztük zsírmécses, ásványtörő mozsáralap - és pattintott kőeszközük másolatát is elkészítették az eredeti lelőhelyen gyűjtött alapanyagokból, valamint rekonstruáltak az őskori alkotók több, feltehetően használt eszközét is, köztük rénszarvasszőr ecsetet, pigmentfúvókákat és bőr sablont is - közölte a cég kommunikációjával foglalkozó ügynökség hétfőn.
A tájékoztató idézi Hoffmann Józsefet, a Salisbury Kft. ügyvezetőjét, aki elmondta: "különösen izgalmas volt az őskori alkotók egykori eszközein dolgozni, igazi időutazás, melynek köszönhetően közelebbi képet kapunk a múltról".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap