Magyar boszorkánysírtól az ősi csikóvérig – 2019 hét legnagyobb régészeti szenzációja
2019. december 30. 12:38 Múlt-kor
Korábban
Mára „kinőtte” az ember a Leonardo da Vinci által ideálisnak tartott testarányokat
Több mint 500 évvel ezelőtt Leonardo da Vinci úgy döntött, megrajzolja a tökéletesen arányos férfitestet. A rajzot ma szinte az egész világ Vitruvius-tanulmányként ismeri, ugyanis a reneszánsz zseni az i. e. I. században élt római építész, Marcus Vitruvius Pollio Az építészetről című művében leírt arányok és saját mérései alapján készítette el a híres alkotását.
Vitruvius azt írta: „Mert, ha az embert a hátára fektetik, kinyújtott kézzel és lábbal, és körzőt a köldökéhez helyeznek, két keze és lába ujjai érintik az innen írt kör kerületét. És miként az emberi test köralakot ad ki, úgy négyzet is rajzolható belőle.” Az ókori építész szerint a négyzet középpontja az ágyéknál van, felső és alsó oldala pedig a fej tetejénél, illetve az egyenesen kinyújtott láb talpánál érinti a testet, két másik oldala pedig az oldalra kinyújtott kéz ujjainál.
A rajz arányait az amerikai légierő mintegy 65 ezer, férfi és női újoncainak testarányaival összehasonlító nemzetközi kutatócsapat arra jutott, az ágyékmagasság, a vállszélesség és a térdmagasság tekintetében a mai emberek átlaga tíz százalékon belül megközelíti a Vitruvius-tanulmány arányait, míg a karfesztávolság, valamint a mellkas és a combhossz tekintetében többnyire meghaladják azokat. Vagyis végtagjaink ma már kilógnak Leonardo köréből és négyzetéből.
Visszakapta az elesett magyar katona családja a jelöletlen sírban talált gyűrűt
„Esztike 1942” – mindössze ennyi volt bevésve abba az arany karikagyűrűbe, amelyet egy Sülysáp határában feltárt katonasírban találtak a nyári ásatás során. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársainak figyelmét helytörténeti kutatók hívták fel arra, hogy a falu melletti szántóföldön feltehetőleg a második világháború idején elesett katonák vannak eltemetve jelöletlen sírban. Az információ helytállónak bizonyult, a repceföldet fémdetektorral átvizsgáló kutatók három katona maradványaira bukkantak.
Az egyik ismeretlen katonánál lelték meg a gyűrűt, majd mivel azonosítani nem tudták őket, Facebookon kértek segítséget. A közösségi oldalon néhány napon belül sikerült megtalálni az elhunyt katona 77 éves lányát, akinek a múzeum igazgatója ünnepélyes keretek között adta át a felbecsülhetetlen értékű családi kincset. Mint kiderült, Nagy Endre István tizedes és két társa nyugodott a földben, ejtőernyősként teljesítettek szolgálatot, és 1944 novemberében haltak hősi halált a szovjetekkel vívott tűzharcban. Mindössze két és fél évvel azt követően, hogy a tizedes feleségül vette Esztert.
Részletesen megtervezte felesége kivégzését VIII. Henrik
Sokáig vélték úgy a kutatók, hogy Boleyn Anna angol királyné lefejezésének fő felelőse Thomas Cromwell, VIII. Henrik hű tanácsadója volt. A brit Nemzeti Levéltárban talált parancskönyv újabb, tüzetesebb átnézése után azonban fény derült arra, hogy valójában maga az uralkodó mozgatta a szálakat. A dokumentumban Henrik részletekbe menően határozta meg, miként kell meghalnia a számára fiú utódot szülni képtelen Annának.
A többek között házasságtöréssel, boszorkánysággal, vérfertőzéssel és hazaárulással megvádolt nőt máglyahalálra ítélték, ám férje végül úgy döntött, ettől megkíméli. „Megparancsoltatik, hogy Anna fejét vágják le” – olvasható a kivégzés helyszínét is meghatározó utasítás, amely egyértelművé tette, hogy a korszakban egyébként különösen megdöbbentőnek számító tettet végre kell hajtani. Mivel Angliában csupán a fejszével történő fővesztést ismerték, a csatorna túlpartjáról kellett kardforgatót hívni, aki állítólag megbízhatóbb módon és fájdalommentesebben végezte dolgát, mint fejszés társai.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap