Magánéleti botránya miatt zárult be Hollywood kapuja Ingrid Bergman előtt

Ingrid Bergman és Humphrey Bogart a Casablanca című filmben

A Stockholmban született Ingrid Bergman kétéves korában elveszítette német származású édesanyját, majd 13 éves korára teljesen árva maradt, miután fotográfus édesapja is elhunyt. A papa valami művészi vénát már megsejthetett lányában, mert operaénekesnek szánta Ingridet. Ő mégis a színészetet választotta, illetve – legalábbis a páratlan szépségű színésznő szerint – a színészet választotta őt: „Bármit könnyedén megoldok a színpadon, de a való életben otrombának, ügyefogyottnak érzem magam. Azaz, nem én választottam a színészetet. A színészet választott engem.”

Bárki is választott, tény, hogy a „természetes tehetségként” kezelt 17 éves lány 1932-ben felvételt nyert a stockholmi Királyi Drámaszínház színiiskolájába. 1934-től már kisebb filmszerepeket kapott, az 1936-os Intermezzo című alkotásban pedig már főszerepet játszott. A sugárzó szépségű Ingrid a filmben egy zongoratanárnőt alakított, aki egy házas hegedűművésszel került szerelmi kapcsolatba. A filmvászon szerelmetes hölgyére egy amerikai producer, David O. Selznick is felfigyelt, és vele forgatta le az Intermezzo amerikai változatát. Az 1939-es film nagy siker lett, Ingrid Bergman előtt pedig kitárultak Hollywood kapui.

Az üdvöske 1942-ben vált szupersztárrá Kertész Mihály (Michael Curtiz) Casablanca című filmjének köszönhetően. A filmtörténeti klasszikusban Humphrey Bogarttal játszott. Bogart és Bergman között csak úgy pulzált a levegő, amint a két színész eljátszotta az elveszített, majd ismét megtalált, de mégis reménytelen és beteljesületlen szerelem drámáját. Kertész a rendezésért Oscar-díjat kapott, Bergmannak erre még két évet várnia kellett.

1943-ban az Akiért a harang szól című filmben a spanyol polgárháború által meggyötört fiatal lány, María szerepében tűnt fel, játékáért ezúttal már Oscarra jelölték. Az aranyszobrot azonban csak egy évvel később, a Gázláng című thrillerben nyújtott alakításáért vehette át. Négy év múlva újabb gála következett, ekkor Szent Johanna megformálásáért jelölték a rangos díjra.

Az Alfred Hitchcockkal dolgozó színésznő (Forgószél, Elbűvölve) a 40-es évek második felében Itáliára emelte gyönyörű tekintetét. Bergmant egészen pontosan az olasz rendező, Roberto Rossellini érdekelte, akinek filmjei lenyűgözték a filmsztárt. Rögvest megírta Rossellininek, hogy szívesen dolgozna vele. Rossellini igent mondott, és 1950-ben a mozikba került a Stromboli című film, amelyben Bergman egy, a koncentrációs táborok poklát megjárt nőt alakít.

A mű fordulópontot jelentett a színésznő életében. Rossellini és Bergman ugyanis a forgatáson egymásba szerettek, noha mindketten házasok voltak, ráadásul Bergmannak már gyermeke is volt svéd férjétől. A szerelemük olyan heves volt, hogy mindketten vállalták a válást és a botrányt. Ekkor még nem köszöntött be a társadalmi konvenciókat felrúgó, az egyéni és a szexuális szabadságot hirdető hippi korszak; a házasságtörő, gyermekét elhagyó Bergmant kiközösítették az Egyesült Államokban. Magánélete még a szenátusban is téma volt, ahol egy szenátor az egyik felszólalásában megjegyezte, hogy a színésznő a házasság szent intézménye ellen intézett támadást, és nem más, mint az „ördög eszköze”.

A Hollywood által kivetett Bergman ezt követően Rossellinivel forgatott filmeket inkább kevesebb, mint több sikerrel. Kapcsolatukból három gyermek született, de ahogy ez gyakran megesik a nagy szerelem tüze kihunyt és nem is éledt fel újra, a művészpár 1956-ban elvállt.

Az Intermezzo eredeti, 1936-os változatában Gösta Ekmannal

Amerika pedig megbocsájtott, mert Bergman az 1956-os Anasztázia című filmben nyújtott alakításáért átvehette második Oscar-díját. Az Oscar és a válás mellett az isteni Ingrid egy esküvőt is beiktatott. 1957-től ugyanis Lars Schmidt svéd producer felesége lett, akivel majd két évtizedig, 1976-ig élt együtt.

A harmadik Oscar-díját a Sidney Lumet rendezte 1974-es, Agatha Christie krimije alapján forgatott, Gyilkossság az Orient Expresszen című film mellékszereplőjeként vehette át. 1978-ban visszatért hazájába, Svédországba, ahol megkoronázta karrierjét. Az Őszi szonátában első és egyben utolsó alkalommal dolgozott együtt névrokonával, a híres rendezővel, Ingmar Bergmannal. Filmes karrierje ezzel a szereppel képletesen szólva egy díszes keretbe került, hiszen első és utolsó filmjében is zongoraművészt alakított, kitörő sikerrel. A szerepért hetedszer jelölték Oscar-díjra.

Az Őszi szonáta után a mellrákkal küzdő színésznő már nem vállalt több filmszerepet, de élete végén, 1982-ben még egy utolsó nagy alakítást nyújtott az Egy asszony, akit Goldának hívtak című televíziós filmsorozatban. Az izraeli miniszterelnök asszony, Golda Meir megformálásáért a televíziós Oscarnak is hívott Emmy-díjjal jutalmazta a szakma. A színészóriás Ingrid Bergman 1982. augusztus 29-én, hatvanhetedik születésnapján távozott az élők sorából.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tél
Múlt-kor magazin 2014

• Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
• Rembrandt, a titokzatos
• Híres történelmi csókok
• Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
• A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
• A Horthy-Hitler-találkozók históriája
• Meghökkentő múltbéli fogások
• A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
• Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének