Ma sem tudjuk, mi lett a Mary Celeste kísértethajó utasainak sorsa
2021. június 18. 08:39 Múlt-kor
Korábban
Rögzítetlen kormánykerékkel is egyenesen
A kabinokhoz vezető folyosón néhány centis víz állt, a lakrészekben az ágyakat bevetetlenül találták, az ablakok csukott állapotban voltak, a berendezéseik nem tükröztek semmiféle fosztogatás nyomait, több értéktárgyra is bukkantak. Az ágyneműk és ruhák azonban nyirkosak voltak.
A kapitány lakrészéből hiányzott a szextáns, a hajónapló és a kronométer is (pontos időmérő szerkezet, amellyel meghatározható a hajó földrajzi hosszúsága), s igencsak különös módon a családi szalonjának falán lévő óra mutatói sem voltak a helyükön. A kapitány feleségének eszközei között néhány fiolányi varrógépolajat találtak álló, rögzítés nélküli pozícióban, ami azt bizonyíthatja, hogy a hajó nem került viharba.
A konyhában több mint fél évre elegendő élelem volt felhalmozva, feldúlás vagy esetleg tűz nyomaira ugyanakkor itt sem bukkantak. Arthur Conan Doyle regénye és a jóval később keletkezett tudósítások nyomán elterjedt számos olyan pletyka, hogy meleg ételt találtak a konyhán, a kapitány szobájában pedig gőzölgő lágytojás, lágy zenehangok, valamint egy alvó macska rémítette meg a Dei Gratia betérő matrózait, ám ezen szóbeszédek nem érdemelnek hitelt.
A hajónaplóra végül az első tiszt kabinjában bukkantak rá. A mellette található térképen a Mary Celeste útja november 24-ig volt bejelölve, egy 25-i reggel 8 órára dátumozott bejegyzésből pedig az derült ki, hogy a teherhajó gond nélkül elhaladt az Azori-szigetekhez tartozó Santa Maria mellett.
A Gibraltárba petróleumot szállító Dei Gratia megközelítőleg ugyanazon az útvonalon haladt Európa felé, mint a Mary Celeste, csupán nyolcnapnyi lemaradással. Mindezek tükrében, ha valóban november 25-én volt utoljára ember a teherhajó fedélzetén, akkor a Celeste emberi beavatkozás nélkül, rögzítetlen kormánykerékkel kilenc napon keresztül tartotta az irányt, mialatt közel 700 kilométert tett meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap