Lezuhanása helyszínén emelnek kápolnát Jurij Gagarin emlékére
2017. április 4. 09:31 MTI
Jurij Gagarin, a világ első űrhajósának emlékére emel kápolnát az orosz ortodox egyház azon a területen, ahol a szovjet repülőtiszt annak idején repülőgép-balesetet szenvedett - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
Korábban
A vlagyimiri terület egyik faluja, Novoszjolovo határába tervezett Szent György-kápolna helyének felszentelésén mások mellett három űrhajóslegenda, Alekszej Leonov, Borisz Volinov és Valentyina Tyereskova is részt vett.
A kápolna a Gagarin és a tapasztalt pilóta, Vlagyimir Szerjogin előtt tisztelgő emlékmű mellett fog felépülni. Az 1975-ben átadott, 16 méter magas, vörös gránitból készült emlékmű egy repülőgépszárnyat ábrázol, amelynek elülső oldalába Gagarin és Szerjogin portréját vésték.
A helyszínen található továbbá annak a vadászgépnek a pontos mása, amellyel a páros lezuhant 1968. március 27-én. Az emlékmű szomszédságában áll az 1825-ben épült Szent András-templom is. A Gagarin halálát okozó repülőgép-balesetről sok találgatás és legenda született. A roncsokat Novoszjolovo határában találták meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap