Lenyűgöző föld alatti kiállítás nyílt az új római metróvonal építése során feltárt leletekből
2017. április 10. 13:48 MTI
A 2014 óta részlegesen működő új római metróvonal építése során feltárt ókori műkincsekből nyílt kiállítás az olasz főváros San Giovanni metróállomásán. A római metró C vonalának építése még 2006-ban kezdődött az előzetes régészeti feltárások után.
Korábban
„Teljesen elmélyedhetnek Róma és ezen térség történelmébe azok, akik ezt a metróvonalat és ezt az állomást fogják használni” – hangsúlyozta a megnyitón Rossella Rea régész, aki az olasz kormány megbízásából vezette a régészeti feltárásokat.
A régészek szokatlanul mélyre, 20 méterre ástak a feltárások során, a talált leletek azt jelzik, hogy az ókorban egy hatalmas parasztgazdaság működött a térségben. Találtak amforákat, márványtáblákat, érméket, sőt egy őszibarack hűtésére használt tárolót is. Utóbbira szinte teljesen érintetlen állapotban bukkantak.
A római metró C vonalának építése még 2006-ban kezdődött az előzetes régészeti feltárások után, ám a munkálatokat folyamatosan késlelteti az, hogy az alagút ásásakor rendre ókori kincsek kerülnek elő a földből. Az olasz főváros keleti, délkeleti térségében húzódó vonal egy része 2014 novembere óta működik, a városközpontba vezető északi szakaszán még dolgoznak. A régészeti kiállítást állandóra tervezik a háromszintes San Giovanni metróállomáson, amelyet várhatóan 2018-ban kapcsolnak be a forgalomba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- A nyilasok halálmenetei után a gettó borzalmai vártak a budapesti zsidóságra
- Rejtő Jenő élete éppen olyan kalandos volt, mint utánozhatatlan regényei szereplőié
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50