Lélegzetelállító kincseket hagytak az utókorra a bronzkori Európa kereskedői
2023. április 28. 09:06 Múlt-kor
Korábban
Hívogat a túlvilág
A kereskedelmi kapcsolatokat jól jellemzik a sírokból előkerült tárgyak. Skandináviai és észak-lengyelországi borostyán, valamint csont-, és agancseszközök utalnak arra, hogy az Únětice-kultúra hatása szerte Európában elterjedt. A kultúra népessége csontvázas és hamvasztásos temetkezésekkel is rendelkezett, de előbbi volt az elterjedtebb.
Általában a települések közelében lévő halmokat, vagy kisebb kiemelkedéseket választották ki, ahol soros temetőkbe hantolták el az elhunytakat. Ezek általában lapos sírok voltak, de a gazdagabb és fontosabb személyek halomsírokba temetkeztek. Ezeket nem ritkán kirabolták, és a leletanyagukból csak nagyon kevés maradt meg.
Egy aranypirál, két gyűrű, egy karkötő és két ruhatű a leubingeni királysírból
Ilyen volt például a már említett Dieskau közelében talált halomsír, amelyből a nemesfémeket kilopták, és az arany sírmellékleteit eladták.
A modern időkben elvégzett ásatásnak sikerült megállapítania azt, hogy a sírkamra ugyanúgy nyeregtetős megoldással készült, mint a házak, de föléje egy gigantikus méretű dombot emeltek, mintegy háromezer köbméternyi kőből. Ez sem védte meg, így az aranykincs néhány darabját manapság Moszkvában őrzik.
A legnagyobb halom a lengyelországi Łęki Małe lelőhelyen található, manapság 50 méter átmérőjű, és mintegy hat méter magas. A leubingeni halomban egy körülbelül ötvenéves férfi nyugodott, rajta keresztbe fektetve pedig egy 10 év körüli kislány, akit úgy tűnik, hogy megöltek, nem sokkal a férfi halála után.
A sírmellékletek között aranyspirál, karperecek, tűk, kőből készült harci pöröly, bronzbalták, bronzvésők, bronztőrök, és kerámiák voltak.
Az Únětice-kultúrát több kisebb régészeti horizont követte, mint például a straubingi és az adlerbergi kultúrák, amelyekben megnövekedett a társadalmi rétegződés a korábbi időszakhoz képest, ennek a jele a fentebbi, leubingeni sír is. A késő bronzkorban azonban megjelent a területen a halomsíros kultúra, amely már egy sokkal harciasabb, és a lótartást ismerő népesség hagyatéka volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap